Nem, ott elvileg az a megjegyzés az akkor még csak rajzasztalon létező Convergence eseményt volt hivatott sejtelmesen beharangozni, amelyben a Föld-2 és az Új-Föld eseményei konvergáltak volna egy közös pontba (innen a cím is). A gond csak az volt, hogy az írók nagyjának erről nem szóltak, az eseményt meg eltolták, mert elszúrták a felvezető minik megjelenését. Így igazából az egész olyan lett, int a Countdown: kiadták, de igazából senkit se érdekelt és nem is lett belőle úgy nagyon semmi.
A Rebirth teljesen más tészta. Ott egyszerűen belefulladtak abba, hogy négy év alatt nem tudták kidolgozni, akkor most mi is valójában a saját történelmük. Mivel manapság már nem lehet egy vadonatúj képregényes világot eltartani a meglévő alapok nélkül, így – hiába akadtak jó ötletekkel bíró, friss szemléletű sorozatok – Batman kivételével a New52 kísérletről kijelenthető, hogy teljes kudarcba fulladt. Ezért most amit lehet, visszalapátolnak.