Igen, ugyanaz játszotta. Pont az volt a szerep egyik érdekessége, hogy 30 évvel később kellett eljátszania egy 20 évvel korábbi kiadását.
Azért az milyen már, hogy szerepelsz a világ leghíresebb filmttriógiájában. Te vagy a főszereplője. Te játszod dart vadert a legnagyobb arcot az univerzumban 3 részen keresztül, maszkban visz életet a karakterbe és a végén amikor az arcod is látszana, kivágnak és valaki mást tesznek oda.
Ez is téves.
Darth Vader megformálásában már vagy 5-en vettek részt. Az ep 4,5,6-ban egy viszonylag ismeretlen színész játszotta, a hangját viszont james earl jones kölcsönözte néki. Aztán, ha jól tudom, egy megint más színész volt akkor, amikor levették róla a maszkot, és végül ott van ugyebár Hayden C. Hopp, ez így csak négy, de így is szép szám.
Azt azzal magyarázzák, hogy Yoda kis ideig mindenkinek a mestere, amíg "rendes" mestert nem kapnak. Ahogy az A klónok támadásában is volt.
Ráadásul Yoda akkora spíler, meg bölcs volt, hogy kvázi az is a mesternek tekintette, aki rendszersen kért tőle tanácsot, vagy bemutatott neki az öreg törpe néhány fogást, pedig "hivatalosan" nem ő volt a mestere.