Akkor hárman vagytok? Nem nagy az egy kicsit 3 emberre? A mi házunk 124 m2, három emberre, és nagy. Egy fürdőszoba kihasználatlan, egy konyha kihasználatlan, egy vendégszoba kihasználatlan, a 2 spájz közül a nagyobbik egyik részében szinte csak fölösleges dolgok vannak betuszkolva (magyarán erre a helyiségre sincs szükségünk), van egy kisebb folyosó, amin havonta ha kétszer végigmegyek...
Mi úgy oldjuk meg, hogy egyrészt sok helyiség ilyenkor, amit nem használunk, nincs fűtve, másrészt meg vettünk egy kazánt, kissé átalakítottuk a kisebbik garázst és betettük oda, szóval azóta már fával tüzelünk.
Ezeket csak azért írtam le, hogy szerintem miért nagy 3 emberre egy ekkora ház. És most nem szurkálásból mondom (anyuéknak is azt mondom, ha sipákolnak a számlák miatt, hogy minek kellett nekünk ekkorába költözni, eladni meg nem fogjuk tudni soha ezen a lepra keleti környéken), de akármennyivel is olcsóbb volt anno az adott lakás, én akkor sem vettem volna három emberre 95m2-től nagyobbat. Fölösleges. Még a 80 m2 is bőven elég.
Persze mindezt az akkori, illetve az azóta történt körülményeid részletes ismerete nélkül írom, szóval lehet jogtalan az egész.