Én arról is beszélgetnék, hogy hogyan akarják betartani ezeket a törvényeket. Mi lesz a csövessel, ha elzavarják az aluljáróból? Hova zavarják el? A kukák mellé rendőröket állítanak? Vagy azt az alakot kapják el, aki rossz időben rossz kukát túrt fel? Vagy a térfigyelő rendszeren keresztül valaki járőröket küld, hogy éppen 'rabolnak ki' egy kukát?
Alapvetően ezeknek a törvényeknek az első gondolatába nem lehet belekötni, miszerint ne zavarj másokat azzal, hogy cigizel, ne hajléktalanokon gázolj át a metró felé, és gusztustalan, ha valaki a kukákban turkál. De az, hogy ezeket kimondjuk, megtiltjuk, stb, nem vezet valódi megoldáshoz. Attól, hogy megtiltasz valamit, még nem szünteted meg az okát. A valódi megoldás az lenne, ha nem lenne szükség tiltásokra, vagyis az ember nem azért nem cigizne a buszmegállóan, mert tilos és fél a büntetéstől, hanem mert nem akar idegesíteni másokat. Vezetni nem erőszakkal kell, hanem irányítással. Ehhez persze az is kell, hogy az ember ne ösztönlények és bunkók agyatlan csordája legyen, de ha így haladunk, akkor ezen nem is jutnak túl.
Pepoval azért részben egyetértek, a hajléktalanok nagy része tehet arról, hogy ez lett vele. Ez persze nem jelenti, hogy innentől nem kell velük foglalkozni és főjenek csak a levükben. Ha lenne lehetőség arra, hogy ebből a helyzetből kijöjjenek, akkor már el lehetne különíteni azokat, akik fejlődőképesek azoktól, akik tényleg csak csövelni tudnak.