Hát, azt hittem valami olyasmi lesz, amiről nekem is van némi fogalmam. De az ökotoxikológia eddig kimaradt.
Nem olyan misztikus dolog amúgy, az a lényege, hogy a szennyezett talaj/vízmintába pottyantasz néhány példányt egy tesztorganizmusból (lehet nővény, primitív állat, vagy mikrobák is) és figyeled, hogy a szennyezés milyen hatással van rájuk, hány pusztul el közülük, vagy ha életben maradnak, hogyan fejlődnek, stb. Ez alapján lehet osztályozni, hogy mennyire ártalmas a szennyezett talaj vagy víz.
Na most ez szándékos túlzás, vagy puszta realitás?
És ha utóbbi, akkor te vagy ilyen erős, vagy erre minden harcművész képes, aki már pár éve benne van a szakmában?
Kaine szitjén ez realitás, én simán elhiszem, hogy képes rá. De ahogy Todd is mondta, ez a szint több évtizedes edzésmunka eredménye. (Hány éve is csinálod már, Kaine?
) Ebben benne van az, hogy a sok edzéstől megkeményednek az ember csontjai, az ütőfelületek, villámgyorsan és pontosan tudja végrehajtani a technikákat, így jóval hatékonyabbak az ütései/rúgásai stb. A nyers fizikai erő csak a kisebbik része a dolognak. Az a legszebb a harcművészetben, hogy az ember látja, hogy kellő kitartással és edzéssel milyen durva szintre lehet eljutni. Hatalmas különbségek lehetnek a tudásszintekben. Hogy egy hasonlattal érzékeltessem a különbséget: ha egy kezdő tanítvány elmegy élete első edzésére, az kb olyan szint, mintha beiratkozna általános iskola 1. osztályba.
Egy feketeöves többdanos Kung-Fu nagymester szintje (több évtizedes edzésmúlttal) pedig olyan, mintha elvégezte volna a világ legdurvább egyetemét a legmagasabb fokozaton.
Persze kicsit sántít a hasonlat, mert a sulikban elméleti tudásról van szó, egy harcművész tudásszintje pedig inkább gyakorlati tudást jelent (bár van elmélet is a harcművészetben), tehát hogy milyen gyors és erős, milyen ügyes, milyen pontosan tudja alkalmazni a technikákat, mennyi tapasztalata van a küzdelmekben stb. Csak azt akartam érzékeltetni, hogy mekkora különbségek vannak, és milyen sokat lehet fejlődni. Pár év alatt (sztem ez olyan 5-6 év legalább) nem lesz belőled terminátor, de annyi tudást és edzettséget bőven elsajátíthatsz, hogy ha veszélybe kerülsz, és nincs lehetőséged elkerülni a bunyót, akkor gond nélkül meg tudd védeni magad akár több támadóval szemben is. Kaine szintjéhez viszont tényleg 20-30 év kell.
Amúgy ezért jók Bruce Lee filmjei, mert pont azt mutatják be, hogy egy feketeöves Kung-Fu mester ellen mennyi esélye lenne egy átlag utcai támadónak. Aki nem ért a harcművészethez, az csak röhög, hogy "persze, egy ütéssel leüt mindenkit", de aki konyít egy kicsit a témához, az érti, hogy miért reálisak a filmjei. (Bár Lee hivatalosan elutasította az öveket, de simán feketeöves nagymester szinten volt szerintem
)