Kaine, nem nincs gyerekem, de ettől még nem kell annyira lekezelni a másikat, főleg, hogy az embernek meghalhatott az apja vagy a nagyapja vagy bármely más rokona is, esetleg bármilyen hasonló tragédiában. Esetlegesen olyan erkölcsi normákat hordoztak és adtak át, amit én tisztelek és tudom, hogy ez az alap magyar mentalitás, hogy szép szavakkal élve "ne ugasson a másik", de, mint mondtad nem ismersz. Vagy az empátiát (és szerintetek annak hiányát) ne azonosítsuk már azzal, hogy (nem akarom mindjárt) kitépni mindenkinek a szívét, aki rosszat csinált. És tudom azt is, hogy nehéz elhinni, de én büszke vagyok arra, hogy van önkontroll bennem, ami nem született, genetikailag belém kódolt dolog, hanem elég sokat dolgoztam érte. A másik dolog, bár biztos hihetetlen, de megintcsak nem tartozik az "erényeim" közé a képmutatás, talán ezért nem is vagyok politikus, sőt én az a fajta ember vagyok, aki előreengedi a néniket és a bácsikat a buszon felszállásnál, még akkor is, ha látom, hogy egész végig állnom kell majd (és nem azért, mert hülye vagyok, és nem tudok számolni, hogy "hoppá nem lesz több hely"), de ezt ugyanakkor nem várom el senkitől és nem fogok vadul ordibálni a másikra, hogy mekkora tahó, mert ő nem így csinál. Sőt, ha valaki elesik az utcán és a közelében vagyok, megkérdezem, hogy jól van-e, esetleg felsegítem és nem röhögök rajta és osztom az észt, hogy mekkora béna barom...
(mintha neked több esélyed lenne, újoncként, mint azoknak, akik évtizedek óta ott vannak - ráadásul).
Igen, mivel ugye nem is létezik olyan munkahely (akár nálunk hazai viszonyok között is) ahol az eredmények legalább 70%-át a friss és lelkes munkaerő éri el (sőt sok helyen a meló 100%-át ők végzik), míg az öreg, tapasztalt rókák már csak felb@sszák a lábukat az asztalra és számolják vissza az éveket a nyugdíjig vagy a fizetésnapig...
És ez a kedvencem " majd ja pont te" a másik magyar szabadalom, ha az ember erre a mondatra hallgatna, (mert mindig van egy ilyen még a "támogató haverok" között is, akik természetesen mindig mindenhez értenek) mi értelme lenne bármibe is belekezdeni? Aztán meg persze amikor sikerül egy terv, akkor "mázlista rohadt köcsi, mer ennek minden sikerül..."
És erre a nagy (és számotokra pozitív) "kitépem a szívét" reakcióra is lehet mindjárt jó ellenpéldát mondani a közelmúltból is, ugye elég annyit mondanom, hogy Olaszliszka, ott is mindjárt mindenki "önbíráskodni" akart és még csak meg sem nézték, hogy mi is lett a kislánnyal. Ami egyébként akkor is szörnyű dolog lett volna, ha valóban elüti a kislányt, mivel én pont azt tartom a tolerancia teljes hiányának, hogy az elkövetőt is a családja szeme láttára verték agyon, persze ismerve az eseményeket így még tragikusabb a dolog.
Rendőrakadémiában is nagyon nagyot alakít . R.I.P.
Igen, mindenképpen az ő karaktere volt a legjobb, nyugodjon békében.