Kingben a lélekábrázolás volt mindig frenetikus, hogy a borzalmak hatására milyen folyamatok játszódnak le egy emberben érzelmileg és gondolatilag. Egyszerüen félelmetes mód tudja ábrázolni ezeket a dolgokat, jó példa a Cujo (csak a könyv). Egy veszett kutya vérengzik, nem nagy ügy, viszont mellette a nő érzelmei és gondolatai teszik igazán félelmetessé a történetet. Igazán átélhetővé. Hogy neked mindenáron meg kell mentened a gyerekedet, hogy muszály azt a cseszett bernáthegyit kinyírnod és ahogy szép lassan elúszik minden reményed. Bámulatosan van megírva és film vissza igazán soha nem adhatja azt a hangulatot, hogy te tényleg ott ülsz bent a nő mellett, annyira bensőségesen, már-már perverz módon ábrázolja a nő lelki gyötrelmeit. A fi9lmnek még külön hátránya, hogy nem meri megtenni a végén a pofánköpést. Mert a nő kiszabadul, megöli8 a kutyát, telefonon segítséget hív. Csak a könyvben annyi a különbség, hogy mikor a boldogságtól sírva visszamegy a kocsihoz, addigra a gyerek kiszáradásban meghalt. Na ez a totális anti-heppiend. De talán a legeslegjobb példa erre a Túlélő típus:
"Egy orvos, megpróbál meggazdagodni. Heroin csempészés közben azonban hajója elsüllyed. Sikerül túlélnie az esetet. Egy lakatlan szigetre kerül, nincs élelme csak két kése, két kilo heroinja, tűje cérnája, és gyufája. Eleinte megpróbál sirályokra vadászni. Az egyik ilyen vadászat során eltöri a bokáját. Pár nap múlva kénytelen amputálni a testrészt. Már több mint egy hete nem evett semmit, megeszi hát az amputált testrészt.
Összegezve: Nagyon brutális történet, de elgondolkodtató. Az önkannibalizmus bemutatása vérfagyasztó módon egy naplóba ágyazva"
És bár nagy tisztelője vagyok Hitchkock filmjeinek (főleg a Kötél ragadott meg), de sehol sem tudtam a szereplővel olyan személyes, bensőséges viszonyt kialakítani, mint Kingnél.
