Amit a doki elsőre leírt, az kb. fedi is azt, amit az átlag olvasók hisznek a honosítás folyamatáról (és csodálkoznak nagy szermekkel, hogy miért nem csinálunk zérónapos honosításokat tucatszámra). Ennek szokott a vége pár olyan honosítás lenni, ami a... nos, vmilyen oldalon/oldalakon van (ebbe nem akarok belemenni, mert aztán jön az a bizonyos világfaló DC-hubhuszár, és közli velem, hogy én is egy olyan elitista, sznob honosító vagyok, aki folyton lehordja féltékenységből a kezdő nemzedéket). Bár az elv természetesen igaz, de se a fordítás, se a beírás (vagy a kettő összevont verziója) nem olyan könnyű, mint elsőre tűnik. Ráadásul elég folyamatjellegű, szvsz kevés olyan honosító van, akit ne kerülgetne a szívszélhűdés, amikor pár év után meglátja a saját első munkáit...
kieg.: Részemről is marha sok emberrel nem találkoztam még személyesen. Sőt, ahogy hallom, egy jó darabig a hátam mögött eléggé városi mítoszként is kezeltek.