Viszont a korházakról (és orvosokról) eléggé rossz tapasztalataim vannak, csak a legvégső esetben megyek orvoshoz. Legutobb is bementem amiatt, mert az egyik szemem úgy bedagadt egy rovar csípéstől, mint a Rocky Balboáé meccs után.
Elküldtek minden sz*rra (még röntgen felvételt is kaptam a koponyámról), ott rohadtam egy napig, végül hazamehettem azzal, hogy borogassam, és ha nem múlik jöjjek vissza. Idáig még nem is volt gond, de utánna egy olyan hányos hasmenős dolog jött rám, hogy vagy 2 hétig nem bírtam enni (pedig nagyon igyekeztem kerülni a korházi jelenlévőket, de úgy néz ki, nem sikerült eléggé).
Persze az első pár nap után ezzel is elmentem orvoshoz, aki erre se tudott mit mondani, és ekkor az lett kiadva parancsnak, hogy majd ha lázam lesz, akkor jőjjek vissza.
Most nem hazafelé beszélek, de ilyenkor nem mindig az orvos a tökfej. Eleve, nem árt tudnia, hogy pontosan milyen rovar csípett meg, vagy mire vagy allergiás. Persze, elküld az áltaános kivizsgálásokra, aztán ott ha nem talál semmi komolyat, akkor eléggé elkönyvelheti úgy, hogy nem lesz ennek a csípésnek komoly következménye, megoldja a szervezeted magától, nem kell vele foglalkozni.
A hasmenésnek is lehet jó sokféle oka, ha megy a hasad nem fogja mondnai neked a doki, hogy tuti, hogy ettől van, mert kész. persze kapcsolatba hozhatta a rovarcsípéssel, de mivel nem tudja konkrétan milyen méreganyagot hazsnál a rovar, és ennélfogva mire válaszolt a gasztrointesztinális rendszered ilyen allergiás tünettel(a hasmenés tulajdonképpeb a bélrendszer öntisztító mechanizmusa), így megint ott vagyunk, hogy látatlanban hiába minden szaktudás, nem fog tudni neked semmi egetrengető okosságot mondani. Elküldhetne komolyabb kivizsgálásra, meg allergiaszűrésre, de az akár két hét is lehetne, és egyrészt ha már 2 napi tortútán így ki van akadva a beteg, azt tuti nem vállalná be, másrészt, ha vérképből, illetve az általános vizsgálómódszerek alapján nem néz ki semmi rendkívülit, akkor úgy gondolja, hogy mire vége lenne ennek a kivizsgálásnak, már a hasmenés is a múlté lesz.
Én kötelezővé tenném a középiskolákban az egészségügyi tantárgy bevezetését, kárára nem válna senkinek. Másrészt meg akkor nem gondolkozna úgy a beteg, hogy bizony ezek az orvosok nem tudnak semmit, mert nem tudják kapásból megmondani, miért fáj a hasam.Persze ez egy erősen sarkított eset, de bőven van rá példa szerintem az egézségügyben.
Szerintem ez emberfüggő. Én örülök, hogy nem vetettem ki, mert tizenéves koromban gyakran beteg voltam, és még mindig jobb, ha a mandulád gyullad be, mintha mondjuk a füled.
Hol itt az összefüggés?
a mandulád ha bajban van, bármilyen betegséged lesz a fej-nyaki régiódban, be fog gyulladni valószínűleg. Ráadásul ha a füled begyullad, akkor elmúlik, a mandula viszont nem játék, mert a kórós garatmandula kiváló táptalajt nyújt a különböző baktériumoknak, és bár ritka eset, de eléggé komoly bakteriális fertőzések kiindulópontja lehet. Felnőtteknek ezért is szokták kivenni, mert már főként nem nyirokszövetből áll, hanem kötőszövetből, a funkcióját már csak részben látja el, viszont a baciknak príma tele lehet.