http://www.lokeshullam.rimava.sk/index.phpInkább ezt kéne valakinek folytatnia, vagy ami még jobb, kiadni!
A rajzok isteniek, a téma kellően futurisztikus anti-utópiás, a humor fekete, cinikus, mégis hihetetlen jó!
Más: amik történtek velem, amíg távol voltam. sikeres patkó demostráció, műtéttan gyakorlati első vizsga egyebek.
Gyerekek, éreztétek már egy bokáig elüszkösödött láb szagát? Hát az valami hihetetlen borzalmas. Sok kibírhatatlan szaggal találkoztam már életemben, de ezt nem lehet szavakkal leírni. Kibírhatatlan!
Jah...ha kicsit is fáj a fogatok, irány a fogorvos. Sőt, ha már picit is láttok rajta valamit, irány a fogorvos! Nekem pár hónapja fáj bal oldalt, lent a 6-os 7-es fog (nagyőrlők). Még tavasszal voltam góckutatáson (fogröntgen), ki is mutatott ot kezdeti szuvasságot, meg is nézték a dokik, de kívülről ne látszott komoly, foglalkozásra okot adó elváltozás.
Nah, aztán már meguntam, meg végre ráért frissen végzett fogász ismerősöm és elmentem hozzá. Kiderült, hogy az ilyen lyukat csak úgy lehet tömni, ha egybenyitják a két fogat és úgy...
kukiául el is érzéstelenítettek, és utána mintegy 2 óra 10 percet ültem egyhuzamban a székben, mialatt végig fúrtak, faragtak, és még azt sem mondhatom, hogy a lány volt béna (mellesleg nem az, csak jókat hallani róla, meg hát ismerem is a hozzáállását), mert végig egy idősebb, nagyon tapasztalt fogász felügyelete alatt dolgozott. A szuvasság csak nem akart eltűnni a fúrás alatt, hiába haladtunk egyre mélyebbre, még mindig lyukas volt! Az a durva, hogy ekkora luk csak harapásra fájt...szóval már több miliméterre az ínyem alatt fúrtak, mire sikerült nagyjából befejezni, 2 óra merev állkapocsszéttárás, nyálkahártyakiszáradás, és kibírhatatlan hát/fenékzsibbadás mellett. erre csak egy gyógytömést kaptam, arra egy ideiglenes cementes tömést, majd csak jövőhéten kapom az igazit...ami csak amalgám lehet, mert ilyen pozícióba, főként ilyen mélyre nem tezsnek esztétikus fehért tömést, mert nem lenne a fogalapnak tartása. Végülis, vagy a 8 amalgám tömésnél ez már nem oszt nem szoroz (amikor az elsőket tömték, a fehér még 12-13 ezer körül volt, 4-5 szürke után meg már meg se kérdezte a fogorvos, mit tegyen bele). Lehet a 6-os előtt is van egy ugyanilyen luk, csak kisebb kiadásban. Pazar kilátásaim vannak, plusz még 2 fognyakkopás is megnehezíti az életemet.
Világéletemben gyengék voltak a fogaim sajnos, plusz az sem kedvezett nekik, hogy nagyon hamar kijöttek a véglegesek...pl 20 éves vagyok, de már mind a 4 bölcsességfogam kint volt teljesen már vagy 3 éve is...a többi valódi fog meg jóval korábban már. Mellesleg, ha van minimális rész a nagyőrlőitek között, nem fekszenek pöccre pontosan egymás mellé, tényleg jó dolog a fogselyem használata. Én csak vagy másfél éve kezdtem odafigyelni a fogaimra igazából ( akkor döbbentett le a sok tömésem, korábban az odafigyelés kimerült rendszeres fogászati ellenőrzésben) tudatos fogmosási technika, megfelelő fogkefe és fogkrémválasztás képében, de a selymezést utáltam csinálni, így hanyagoltam. Késő bánat, de egy ilyen élmény megelőzhető lett volna és a fogam 1/4-ét nem veszítem el.