Jobban belegondolva persze inkább csak apróságokról van szó, de a sok dolog valahogy összeadódik bennem.
még mielőtt valaki nagyon nekem rohanna, h ha nem tetszik csináljak magamnak vagy ilyesmi, annak előre szólok, hogy igyekszem építő kritikát megfogalmazni. De tényleg!
Meg tisztában vagyok azzal is, hogy talán nem ezen múlik a képregények sikere, de rontani nyilván nem rontana rajta.
1 - Kezdjük azzal, hogy azért az oldal elsődleges funkciója mégis csak az, hogy a látogatók szemébe lökje a képregényeket, ezért végső soron értem én, hogy miért kell bal oldalra kiírni a friss megjelenéseket és az előkészületben levőket, jobb oldalra pedig kirakni az összes borítóját. Csak hogy ez így csöppet sem elegáns, mert most már túl sok képről beszélünk - persze lehet, hogy a kiadónak ez még tetszik is, ez talán egyéni izlés kérdése. Jobban a dolgok mögé nézve azért a bal oldalon levő képeket mégis ott hagynám inkább. Hisz az tényleg a legrövidebb módja annak, hogy eljussunk a Megrendelem" gombig. Csak ahogy egyre több kötet fog megjelenni, egyre zsúfoltabb lesz.
2 - A jó weboldal kulcsa pedig az egyszerű kezelhetőség, ez gondolom evidens. A pokember.hu-n látszik, hogy folyamatosan bővült a profilja, és ezért sokkal több menüt tartalmaz, mint kellene. Van jobb és bal oldalon is egy hasáb, és van fent is. Valamit le kéne itt redukálni, mert ha keresek valamit, az nem lesz rögtön egyértelmű, hogy hol találom meg., és sokat-okat kell lefele görgetni Ez úgy kb. le is fedi minden problémámat, csak ennek a megoldása ugye több pontot foglal magában.
2.1 - Felső menü. Talán egyszerűbb, ha inkább leírom, hogy hogy nézhetne ki, az rövidebb, mintha egyenként leírnám, hogy mi helyett mi lehetne.
Főoldal - Kiadványok - Kapcsolat - Fórum - EgyébFőoldal: Címlap helyett egyértelműbb a főoldal, de persze ez legyen a legnagyobb probléma.
Kiadványok:Rá kattintva a Kiadványok címfeliratra, majdnem ugyanaz a látvány fogadna, mint a most a Web-shopra kattintva. A rendelési tudnivalók rögtön egyértelművé tenné, hogy ez web-shopként is funkcionál, de az itteni infókat ki kéne még egészíteni a "Képregényfüzetek rendelés"ével, amit egyenlőre csak akkor találok meg, ha a jobb oldali borítókra kattintok.
Aztán jönnének a kategóriák. Ellenben a mostanival ide kerülnének a képregényfüzetek is - hogy most pontosan mi lenne a kategóriák neve, meg hány lenne belőlük, azt hagyjuk. A nagy változás ezután jönne, mert pl a Pókember-kötetekre kattintva nem a web-shop jönne be, hanem a kötetek borítói. Amelyik tetszik, arra rákattintok, és akkor bejön a kötet adatlapja, legalul a rendelés gombbal - tehát lényegében majdnem ugyanaz lenne, mint ami most bal oldalon van. Annyi különbséggel, hogy a borító ne egy külön hasáb legyen, mert most így olyan szűk hasábba kerülnek a termékinfók, a rövid leírás és az ízelítő képek, hogy 100 évig kell legörgetni a rendelés gombig. más szóval jó lenne, ha nem úgy festene mint egy bénább blog.
A füzetek termékinfói és ízelítő képeit egyébként egyenlőre nem lehet a borítóra rákattintva elérni, csak ha a főoldalon visszakeresem. Jó lenne ezen is változtatni.
Amit fentebb leírtam, az persze valójában nem más, mit hogy a mostani web-shop felállásból kihagyom azt a részt, amikor a kötetek borítói egymás alatt vannak, mellettük pedig a címük és a rendelés gomb. És hogy miért? Mert fölösleges. Először is a kosárban látni fogom, hogy mit rendeltem eddig, másrészt soha senki nem kattintott még rá rögtöna rendelés gombra, mert előtte még rákattintottak a borítóra is hogy lássák a részletesebb adatokat/képeket, és csak ott nyomnak rá a rendelésre (vagy nyomnak egy visszát, ha nem biztosak a dolgukban) - tehát az sem igaz, hogy 1 gombnyomással előbb jutottak volna el a rendelésig. Egy szó mint száz, most két helyen lehet rányomni a rendelésre, az általam vázolt verzióban pedig csak egy helyen. Átláthatóbb, gyorsabb, egyszerűbb. Persze, csak egy apróság.
Kapcsolat:Most az van ott Levelezés címén, hogy 1-2 válasz néhány tök régi kérdése és az e-mail cím, amire lehet írni. Ezen is látszik, hogy ez egy régről itt felejtett dolog. Nos, egy ilyen menüben lenne az
Elérhetőség, azaz az email cím és a
Forgalmazók (a jelenlegi verziót egyébként tovább rombolja, hogy a linkek miatt a forgalmazók neve is alá van húzva, és azután megint van egy elválasztó vonal, tök fölöslegesen). Talán még ide is elférne egy
Rendelés link, ami ugye egyértelműen a Kiadványok (jelenleg Web-Shop) menühöz irányítana. Ha meg nagyon meg akarjuk tartani azt, ami most van, akkor jöhet még egy címfelirat
Olvasói levelek, vagy olvasóink kérdezték, vagy vmi ilyen címen.
Fórum: Az fórum.
Egyéb:Ha valaki feljön az oldalra, nem az az első kérdése, hogy valyon hol találom a kötetek olvasási sorrendjét, így az ilyesmi simán mehetne az Egyébbe. rákkattintasz, hogy
Egyéb, és ott találod a
Pókhálo-zat-os dolgokat (szintén régről itt felejtett, de még mindig hasznos bejegyzésekről van szó), persze a gyűjtő nevet el lehetne hagyni, vagy át lehetne kereszteni, hogy még egyértelműbb legyen. A
Fan Comics-os cuccokat, amin belül pölö olyat is találunk, hogy "képek a börzéről", akkor ezt már megint lehet egy külön alcím az
Egyebeken belül. Ide jöhetne a mostani Tudnivalók alatt található
A Marvel kötetek időrendje (eleve hülyeség egy olyan menüt csinálni, ami alatt csak 1 darab valami van. Ezen is látszik, hogy utólag lett odapakolva, amikor a szükség úgy hozta). No és persze az egyebek közé jöhet még számtalan doog, ami a kiadó profiljával kapcsolatos. Például az
Antikvár képregényeink, vagy ha ki akarunk találni valami újat, akkor
Rólunk írták, és akkor a kötetek kritikáit oda linkelni (
Sajtó)ha van hozzá kedvetek (bár jobban belegondolva több értelme van, ha eze inkább a kiadványok adatlapjára mennek), de persze ez most csak egy gyors ötlet volt. ide lehetne rakni akár még Szabó Ádám remek cikkét is, hogy ne merüljön feledésbe.
2.2 - A baloldali menü. Ahogy már mondtam, ezt a
Megjelent dolgot összébb kéne húzni. Aztán jöhetne a
Bejelentkezés,
Kosár, Előkészületben,
Események. Az Antikváriumot már átküldtük az egyebekhez, a szavazás meg maradhat itt is, de szerintem nem annyira fontos (és nem mellesleg a mostani szavazás már rég nem aktuális, másfelől lehet, hogy a facebook után ez már fölösleges is). Az előkészületben levőkhöz még annyit, hogy most Cím-Megjelenés-Borító a sorrend. Tanácsos lenne a megjelenést és a címet egymás alá rakni, mert most egybe lógnak.
2.3 - A jobboldali menü. Ahogy már mondtam, az oldal elég zsúfolt, így innen kb mindent át is pakolhatnánk a jobb oldani és a felső menübe. Ha nem is mindent, de sok mindent érintettem már, hogy a felső menüben hova kerülne (Képregényfüzetek/Kiadványaink, Fan Comics, Tudnivalók, Forgalmazók). Amiről még nem esett szó, az a
Facebook,
Ki van itt?,
Partnerek, ezek simán elférnének bal odlalon is, de ha nem, hát nem. A hangsúly a fontossági sorrenden van, és sztem ide kellene jönnie mindennek, ami kevésbé fontos (akár még a szavazás is). A Ki van itt egyébként lehet, hogy érdekesnek tűnik, de engem például nem érdekel, mert vásárolni jöttem, dumálni a többivel úgysem tudok, vagy ott a fórum. Ha jól emékszem, ez a dolog is a régi spidertomról maradt itt, de ebben nem vagyok biztos. Az sem hülység még, hogy a kereső felülre kerüljön, jobb vagy bal oldalt.
Ja kihagytam azt a rengeteg borítót, amik itt maradnának az új verzióban is, hisz ez a legrövidebb út a "megrendelem" gombig. Csak a kiadványainkat kellene átkeresztelni köteteinkre,
képregényköteteinkre vagy valami. Illetve a
Képregény füzeteink egyenlőre csak a borítókra mutat, amikre rákattintva nem az adatlapra jutok, mivel a füzeteknek még nincs is adatlapja, csak a főoldal híreiben léteznek.
Most így első szusszra ennyit. Itt van röviden is, az átláthatóság kedvéért.
Felső MenüFőoldal
Kiadványok--- Rendelési tudnivalók
(postaköltség, átutalás, füzetek rendelése, ilyesmik)--- Képregény Füzetek
(M+, HP, PPP kategóriák)----- A választott sorozat adatlapja
(úgy, mint most)--------- Választott füzet adatlapja: Termékinfó,
sajtó, képek & rendelés/előfizetés
(ilyet most még csak a hírek közt keresve találni)--- Képregény kötetek
(Kötetek kategóriái)----- Választott kötet adatlapja: Termékinfó,
sajtó, képek & rendelés
(A kiadványok adatlapja a mostaninál sokkal szebb kivitelben!)Kapcsolat --- Elérhetőség
(e-mail címek)--- Rendelés (Katt
, link a Kiadványokhoz)--- Forgalmazók (nincs katt, alatta felsorolás, részletes adatokkal)
----- Relay és Inmedio üzletek (katt a listához)
----- Alexandra könyvesboltok
----- Trillian Képregénybolt
----- Komikon képregénybolt
----- Comicsinvest
--- Olvasói levelek (katt)
(választott szisztémától függően, ha már nagyon kell ez)------ Marvel+
------ Hihetetlen Pókember
------ Vertigo, Egyéb kötetek, stb stb...
Fórum
Egyéb--- Pók-hálózat (katt)
------ Időfolyam
------ Interjúk
------ Pókember ellenségei,
------ Stb-stb, amik most is vannak
--- Fan-Comics (katt)
------ Piramisfej
------ Pókember képsorok
------ Fan Art, stb stb...
--- Marvel kötetek időrendje (Katt)
--- Képek (Katt)
--- Antikvár képregényeink (Katt)
--- Stb stb... (pl Sajtó, ha van rá igény)
Bal oldalFriss Megjelenés (csak a füzet címét/megjelenését írnám oda, és erre rá is lehetne kattintani, jelenleg ugyanis ezek nem linkek)--- Választott kiadvány adatlapja
Bejelentkezés
Kosár
--- A kosár tartalma
Előkészületben
--- Választott kiadvány adatlapja
EseményekJobb oldalKépregényfüzeteink--- Választott kiadvány adatlapja Képregény köteteink--- Választott kiadvány adatlapjaKeresés
Facebook
(Ki van itt?)
(Szavazás)
Partnerek/Linkek