Annak hogy így olcsón neten keresztül mennek a Vertigok csak azt jelenti hogy azért mégis csak van rá igény de ennyit nem fizetnének érte.Abból a szempontból azért jóhogyha jövőre vagy valamikorkiakarsz adni egy új Vertigo kötetet tökmindegy hogyan, hamar vissszajönne az ára, és lenne egy olvasótábora.
Ezt kifejtenéd részletesen? Mert abszolút nem igaz.
A DC semmit se szólhat, hacsak nem volt egy külön kitétel a digitális példányok felhasználásának minden módozatára. Továbbá ez a módszer már jópár éve él Amerikában, a Dark Horse és az Image már szerintem jóval a Marvel és a DC előtt teljesen elérhetővé tette bizonyos sorozataik első számait, hogy kedvet csináljon hozzájuk.
Biztos fogalmad sincs, de az amerikai cégek teljes és mindenre kiterjedő szerződéseket küldenek. Nem azt kötik ki, hogy hova nem használhatom, csak azt, hogy hova igen. És netes reklámról szó se volt (Az, hogy ők csinálják, hát az övék a bolt, ugye, azt csinálnak vele, amit akarnak.
).
Amikor először voltam az Intercomban, hogy kijavítsam a fordítást, nem hinnéd el, hogy milyen hosszú szerződést nyomtak a kezembe, ami arról szólt, hogy a meló után semmiféle jogom nincs a filmhez, vagy a fordításomhoz.
Amugy mondhatom kaine te aztán szereted a pénzt.Tegyük fel hogy megveszem mind a 4 vertigot egyszerre, az 4800 Ft és pont kimaradok a kedvezméynesebb postai költségből.Az ingyenes postaköltség a 9600 Ft felett meg azt jelenti magyarul:ha az összes kiadványt megveszed, najó vagy egyet nem akkor ingyen posta.
Tisztázzunk valamit. Tudom, hogy csak 14 vagy, de ebben már benne kell lennie 8 év matematikának is. Kezdjük az elején: szeretem a pénzt? Azért adom el félár alatt a Vertigókat, vagy azért mertem egyáltalán belevágni a kiadásukba? Nem véletlen, hogy a Vertigóval kimaradsz a kedvezményesebb postából (itt most nagyon hirtelen megjegyzem, hogy 100 ft a kettő közötti különbség, fúú, hogy én milyen pénzéhes vagyok ám!), hisz azon már így is csak annyi haszon van, hogy egyáltalán megérje még eladni. 2850 helyett 1200. Számold ki, mekkora rá a kedvezmény, plusz a postaköltségre is van kábé 900 ft a négy kötetnél.
Végül, ami az ingyenes postát illeti: jobb megoldás lett volna, ha a könyvek ára 2000 helyett 2450 ft, és akkor kevesebb is elég lett volna az ingyen postához? Számolok neked: az összes könyv együtt 15200 ft. Ha ebből bármelyiket elveszed, kevesebb marad, mint 9600? Ha bármelyik kettőt?
Nem beszélve arról, hogy a könyveim csak idén néggyel nőnek, vagyis egyre többet vehetsz majd el belőle.
Van egy sanda gyanúm, hogy az ajándék képregény abból a bizonyos dobozból kerül elő, amit kaine a tavalyi Hungaro óta cipel magával mindenhova...
Nem, ez nem igaz. A 100 ft-osokból még egyet se adtam az ajándékokhoz. Azok közül adtam, amiket fel is tettem nektek is eladásra.