Én anno a Punishert bírtam, jól érezhetően inkább a képregény adaptálása volt, semmint a filmé, és baromi jól elkapták az űber-morbid Ennis féle hangulatot.
De aztán a csapat következő ilyen jellegű játéka, a Ghost Rider, hát az siralmas lett (pedig azt is Ennis nevével, meg a képregénnyel reklámozták), sajnálom, hogy kiadtam rá kemény 3000 Ft-ot.
Az első filmes Pókember játékkal is sokat nyomultam, de asszem azt csak azért magasztaltam túl, mert az volt az első PS 2-es játékom.
Viszont annó a Star Wars EP 1-et imádtam, és a mai napig is tartom, hogy az baromi jól adaptálta a filmet, nem új történetet gyúrt hozzá, meg nem csak szemezgetett belőle, mint sok játék, hanem a film szinte minden percét úgy felhízlalta, hogy egy komplett pályát csináljon belőle.
Szerintem azóta is az messzemenőleg a legtökéletesebb film adaptáció játékra, pedig technikailag igencsak alúlmulta a korát.