Eternal Darkness-ről még csak nem is hallottam, de akkor mindenképp rákeresek, hogy mi is ez.
Azért ezen a játékon messziről látszik, hogy eredetileg nem GC-re készült.
Szóval ők csinálták a Blood Oment (akkor ezért a LOK széria ugrott be erről), meg az MGS Remaket, ez mondjuk eléggé felemás egy játék lett, minden amit változtattak az eredetin azt kár volt (pl. a totál irreális lassításos cutsceenek, meg az új zenék).
Most ismét a Beyondot kezdtem el az elejéről, most az volt az alapelvem, hogy minden helyzetben totál az ellentétét csináljam annak, mint amit az első végigvitelnél. Először amikor csak lehetett inkább békésen próbáltam rendezni a konfliktusokat, és csak akkor folyamodtam Aidenhez, amikor muszáj volt.
Na most nem. Irány az Uncontrollable befejezés, és dögöljön meg mindenki!
habár ez elsőre elég szórakoztatónak tünt, aztán amikor elértünk a party epizódhoz viszonylag a játék elején, na ott már nagyon úgy éreztem, hogy alapvetően a saját mentalitásom ellen cselekszem. Már akkor is mikor a tapló kölköt hagytam rámászni szegény Jodie-ra, míg első végigvitelnél lekoptattam mindig, aztán amikor a revenge lehetőséget indítjuk el, és elkezdjük szekírozni a kölköket, na onnantól elkezd elszabadulni a pokol, és Jodie maga is úgy érzi, hogy hagyjuk abba, hogy Aiden álljon le ez már túl sok, de érdekelt, meddig mehetünk el, mi lehet a maximális következmény. Aiden megöl egy csapat gyereket csak azért mert azok szekálták Jodeit?
És ez még csak az első egy óra. Ez így egy egészen más történet lesz úgy érzem.