Ma volt szerencsém kipróbálni az ultimate alliance második részét. Szép játék, nem olyan, hogy padlót fog tőle az ember, de szép, amilyennek lennei kell.
Maga a játék három act-ból áll, az első rész a "secret war", a második a civil war, a harmadikig már nem vittük el, szóval az nem tudom mi.
A titkos háború elég jól meg vam csinálva, jól átültették a játékba, egy-két kisebb dolgot változtattak csak meg, de alapvetően ugyanaz mint a képregénybe.
Ami egy kicsit fájó volt, hogy ott kulcsszereplők voltak, és volt akit kihagytak, pl Quake-et. Mert ha a cilvil warból kimarad valaki, azt észre se vesszük, de ebben maradhatott vona.
Egyébként maga a játékmenet szinte egy az egyben olyan mint az első rész, legfőképp zúzás, ritkán jön csak bonyolultabb küldetés, az actok között meg a szokásos beszélgetés, meg fejlesztgetés, először a stark toronyba, utánna ,eg majd nemtom hol.
A rozsomák, ms marvel, lény és vasember összeállítást máris tudom ajánlani, némi próbálgatás után mondhatom, hogy elég zúzósak.