Hm, azért az RE-re azt mondani, hogy egy városban játszik többnyire pont a Code Veronica említése után kicsit fura (ami fontosabb és hosszabb játékhelyszín fejből az az Arklay-hegység, Racoon City, Rockfort-sziget, Antarktisz, Urál, egy kelet-európai falu...)
A legnagyobb különbség szvsz az, hogy a Silent szinte mindent csakis a hangulatra épít. A karakterek, a zene, a játékmenet, a sztori, mind csakis a hangulat köré vannak felépítve. A játék sztorija japán játék ellenére is teljesen kibontva a négy rész mellé sem meglepően hosszú (egy Final Fantasy-be raknak pl. ennyi mindent), de az a legapróbb részletekig ki van dolgozva. A karakterek kicsit mind olyanok, mintha beszívtak volna, és úgy is beszélnek, de ez 2 perc után nem röhejes, hanem marhára odaillő. Az ellenfeleknél nem az hozzaa frászt az emberre, hogy mit tehetnek, hanem hogy mi a francok azok (és hogy rémálomszerűen randák), egyébként a harci helyzetek inkább csak a bossfightoknál szívatósak (meg persze a marha szűk helyeken, amiből akad rogyásig). Plusz a játék harcrendszere nagyon erőlteti a közelharcot magasabb nehézségi szinteken. Ami igazán kiemeli a mezőnyből, azok a fejtörők, amik valószínűleg a konzolos játékipar legszadistább rejtvényei (egy biztos, a második rész óta egy szál panasz nem érkezett a túl könnyű talányok miatt... na jó, a negyedik rész után valószínűleg igen
). A Silent Hill nagy előnye, hogy ha egyszer elkezded, akkor egyszerűen félsz abbahagyni, mert azon töröd az agyad, hogy vajon mi miért történt és mi következhet.
A Resident Evil ezzel szemben sokkal inkább épít az akcióra, a történet szétágaztatására (legalább három fővonal van) és a helyszínek, a játéktér részletesebb kidolgozására (a Silentben a szobák kétharmadát csak térkép alapján lehet megkülönböztetni, minden hajlamos tökugyanolyan lenni). A negyedik rész előtt erősen a tárgyhasználatról, arra épülő feladványokról, és a muníció értelmes beosztásáról szólt. Az ellenfeleket ott közelharcban legyőzni lehetetlen volt, a töltény meg marha ritka, így azember állandóan azon parázott, hogy nehogy elkapják cikcakkozás közben. A félelmet ott inkább a tipikus beugrálós részek, ill. a tetves főellenfelek jelentij, akik hajlamosak időről időre felbukkanni a semmiből. Ami általában hajtja a játékost, az a nagy rejtély felfedése, a sztori rengeteg (és tényleg rengeteg) apró részletének felfedezése, hogy pontosan rájöjjön, mi is történt az orra előtt. Nagy előnye, hogy a parázást az egyik legügyesebb módon (arányban és koreográfiájában is) keveri a nagyon kemény akcióval. Olyan, mintha egy horrorfilmet élnél át, amibe egy igazi kőkemény kommandós akcióeposzt kevertek, és végig te irányítod az egészet.
Amint látható, a túlélős horrorok két elég nagy végletéről van szó. A Silentet nehezebb összehozni, elég kevés része is van, de azok hihetetlen aprólékosan vannak felépítve... leszámítva az irányítás finomhangolását és a textúrák mennyiségét. Az RE sztorijához elég egy ügyes író, és egy jó csapat könnyedén felépíti hozzá a sztorit, a szörnyeket, egyebeket, már kb. duplaannyi játék is jelent meg eddig belőle (a számozás megtévesztő, mert úgy csak az ötödik rész jön jövőre).
