Na, én is elolvastam, végre a PPP4-et, de még hátra van a M+6.
De a lényeg a lényeg, hogy nagyon tetszett, Tomi, valahogy olyan jól dolgozol az arányokkal, hogy hihetetlen. Az előző szám hihetetlenül akciódús volt, tényleg minden benne volt, a mostani viszont inkább lelkis, nyugodtabb hangvételű, csendesebb rész, hiszen a Macs kórházba kerül, mert leszurkálják. És Pókival, vagyis Apókával ott szurkolok én is a képregény túloldalán, hogy élje túl, és végülis igen,d e Otto-tól nagy genyaság volt, hogy kitépte a csöveket, vagy miket az ott fekvő Macsból. Ezzel szerintem saját magát alázta. Most komolyan, mintha egy fekvő emberbe rúgott volna bele. Ezzel szerintem azt bizonyította, hogy mennyire fél, mert csak így meri bántani, de majd a következő számban, úgyis rá*@&#, az tuti.
A történet tehát nekem nagyon tetszett, most ez nagyon jó volt, meghát a borító, ahogy tartja a kezében a Macsot, már azon rajta van, hogy teli lesz izgalmakkal. Utána meg az a tehetetlenség, ami átjön, Pókin keresztül, hogy a kórházban nem tudja megmenteni ő saját kezűleg, kénytelen rábízni az orvosokra, és hagyni, hogy csinálják, és egyszerűen nem tud mit tenni, kénytelen várni.
A Gladiátor meg egy érdekes karakter, látszik, hogy bár beteg, de küzd ellene, mert végül nem bántja a rablókat, pedig neki van igaza, és ezért még nagyobb recpect jár neki.
