Szerző Téma: Idei képregényfilmek  (Megtekintve 881896 alkalommal)

0 Felhasználó és 3 vendég van a témában

Todd

  • Pókfej
  • *****
  • Hozzászólások: 10492
Re:Idei képregényfilmek
« Válasz #120 Dátum: 2008. Február 04. - 18:29:58 »
A klasszikus Alien filmekben (1-3) a fejlődés sokkal hoszabb ideig tartott, mint itt, Ripleyben pedig mégtovább, mert benne egy királynő volt, az Aliens-ben (gyk: Bolygó neve halál), ki is vágták azt a jelenetet, amikor a végén a cég emberéből (aki az arctábadókat becsempészi Ripleyékhez) kikel az embrió, mert túl rövid idő után fejlődött volna ki.
Az Alien 3-ban eredetileg, egy tehénből kelt ki az Alien, és benne, lévén hogy ott több az anyag, jóval gyorsabban is fejlődött, mint másokban, de ez nem tetszett a producereknek, ezért forgatták le azt a jelenetet egy kutyával.
Az AVP 2-es csaj magyarázata pedig: az Alien filmekben lévő Cég teljes neve: Wayland-Yutani (remélem jól írtam), úgye ez egy olyan katonai cég, ami gyakorlatilag mindenbe belepofázik, kereskedelembe, héáborúkba, és jól érezhetően már az 1-ben tudnak az Alienekről, az AVP1-ben szereplő csóka ennek a cégnek a feje, a kései leszármazottja Bishop tervezője. az AVP 2-ben lévő csajt Mrs Yutani néven szólítják, vagyis ő a Cég feje az AVP2-ben.

Silver

  • Zöld Manó
  • ****
  • Hozzászólások: 3338
Re:Idei képregényfilmek
« Válasz #121 Dátum: 2008. Február 04. - 21:16:29 »
Figyelem...

Aki nem látta az Alien3 special edition-jét azonnal pótolja a mulasztását. Nekem mindig is a 3. rész volt a kedvencem de miután megnéztem ezt az említett editiont csakis a special  :D Komolyan érdemes megnézni, sokkal kerekebb egy két rész. Igaz a végén Ripley nem ússza meg.  :hehe: de még így is más kicsit a vége.  ;)

Sepi

  • Adminisztrátor
  • Pókfej
  • *
  • Hozzászólások: 11911
Re:Idei képregényfilmek
« Válasz #122 Dátum: 2008. Február 04. - 21:43:57 »
Én eddig a második rész special editionjét láttam (eddig még csak azt vettem meg, mert az a kedvenc részem), és abban is nagyon jó a vágatlan változat. :D

Silver

  • Zöld Manó
  • ****
  • Hozzászólások: 3338
Re:Idei képregényfilmek
« Válasz #123 Dátum: 2008. Február 05. - 15:48:20 »
A 3 ami a legjobb lett.  :D Nem is kutyából jön ki az alienke hanem...  ;D  :nezze:

pepo05

  • Pókfej
  • *****
  • Hozzászólások: 8562
  • Felicia Hardy Lover
Re:Idei képregényfilmek
« Válasz #124 Dátum: 2008. Február 05. - 16:33:22 »
A spec edition tulajdonképp Finceh eredetije, ami a mozikban megjelent, az a módosított.

Amúgy jah, nincs elhibázva a kikelési idő egyik filmben sem. 1-2 no problemo, a 3-ban meg Ripley-ben királynő van. Dogalien meg amúgyis gyorsabban fejlődhet, mert eleve a kutya egyedfejlődése is gyorsabb és az alienek köztudott tulajdonsága, hogy részben a gazdatest genetikai állományát is átörökítik magukba. Ripleyé ahogy Todd is mondta, királynő, az sokkal lassabban fejlődik. A 4. részben meg van rá utalás, hogy pontosan mennyi idő telik el a kiolvasztás, meg a kikelés között? Én nem emlékszem már erre, de lehet van.
"Az elme mindig hamarabb adja fel, mint a test. A titok nyitja, hogy az elméd neked dolgozzon és ne ellened"

Todd

  • Pókfej
  • *****
  • Hozzászólások: 10492
Re:Idei képregényfilmek
« Válasz #125 Dátum: 2008. Február 05. - 20:03:49 »
A kutyás magyarázatban tényleg van ráció, nem is kevés.

Silver

  • Zöld Manó
  • ****
  • Hozzászólások: 3338
Re:Idei képregényfilmek
« Válasz #126 Dátum: 2008. Február 05. - 20:08:19 »
A spec edition tulajdonképp Finceh eredetije, ami a mozikban megjelent, az a módosított.

Így van. Miért kellett megnyomorítani ennyire  a sztorit...  >:( :(

pepo05

  • Pókfej
  • *****
  • Hozzászólások: 8562
  • Felicia Hardy Lover
Re:Idei képregényfilmek
« Válasz #127 Dátum: 2008. Február 05. - 20:16:23 »
Na ezt én se értem. Volt is anno botrány belőle rendesen.
"Az elme mindig hamarabb adja fel, mint a test. A titok nyitja, hogy az elméd neked dolgozzon és ne ellened"

pepo05

  • Pókfej
  • *****
  • Hozzászólások: 8562
  • Felicia Hardy Lover
Re:Idei képregényfilmek
« Válasz #128 Dátum: 2008. Február 10. - 00:17:27 »
Na, ma végre én is megnéztem az avp:r-t.

Hát...elég borzalmas.
 :spoiler:

Legalábbis nekem, aki elégé szereti ezt a két univerzumot. Történet gyakorlatilag nulla...tökéletesen lineáris az egész, egy kis ovodás is meg tudta volna írni ezt a sztorit, nem kell hozzá egy Salerno.
Predalien iszonyú béna, jóhogynemmár kihívja egy boxmeccsre a végén Wolfot. Semmi nincs benne a korábbi filmek hangulatából...a mítoszból, amit szeretek. Összecsapott az egész, de a legnagyobb hibája, hogy ez nem egy jó alien film, nem egy jó predator film, nem egy jó avp film...ez egy pörgős közepes b film, a szörnyes fajtából. Egyedül ami jó pont, hogy sokat lehetett hallania a korábbi filmes hangokból, illetve voltak utalások is.

Amúgy jah, nem ártott volna több predator is azért...gondolom többen látták, mi történt, ha tényleg el akarják takarítani a nyomokat, többen mennek...gondolni való volt, ha ott túlélik az arcmászók a dolgokat, akkor egy predacs kevés. Király volt a jelenet viszont a predek bolygólyáról, meg az, amikor felfegyverkezik a lezuhant hajón.
Szóval röviden: ez egy túlságosan pörgős, agyatlan szörnyfilm, eléggé szomorú, hogy ezek a lények szerepelnek benne. Azt hiszem ettől a két ikontől is búcsút mondhatunk... :'(

Sepi: nem fejldőnek eredetileg olyna gyorsan. Az Alienben is eleve több idő volt míg kifejlődött, legalábbis a film tempójából ezt érezni. Mert itt aztán fogalmad sincs, hogy mikor mennyi idő telt el, mert egy nagy összevisszaság az egész. Az alienek egyébként pont azért tökéletes is gyilkológépek, mert a kikelés után baromi gyorsan nőnek meg. Amúgy a predalien egy fejlődő királynő volt...és szerintem nem a predektől kapta azt a szaporodóképességét.A predek nem így szaporodnak....másrészt meg a királynő a tojóburok nélkül is képes létrehozni tojásokat...a tojásban benne van az arcmászó, abban meg az embrió. Elképzelhető, hogy a királynő így is tud embriót juttatni a testbe, amíg a katonái nem védelmezik és át nem állhat normális szporodásra....ez érdekes ötlet, én jónak találom. Végülis ha egy királynő megszületik, első dolga, hogy kolóniát alapít...így sokkal gyorsabb, mint tojásokat rakni.
Ja és az a nő Yutani volt, ahogy el is hangzik. a weyland-yutani név mondd neked valamit? :D A későbbi Társaság.
"Az elme mindig hamarabb adja fel, mint a test. A titok nyitja, hogy az elméd neked dolgozzon és ne ellened"

Sepi

  • Adminisztrátor
  • Pókfej
  • *
  • Hozzászólások: 11911
Re:Idei képregényfilmek
« Válasz #129 Dátum: 2008. Február 10. - 08:11:50 »
Ja és az a nő Yutani volt, ahogy el is hangzik. a weyland-yutani név mondd neked valamit? :D A későbbi Társaság.
Nem értettem a nevét, azért nem tudtam, hogy ki is az. De egyébként amúgy sem mondott volna sokat a Yutani név, pedig párszor azért láttam már a régi trilógiát, de ezen a néven ezek szerint mindig keresztülsiklottam és csak a Wayland maradt meg. :D

Egyébként egyszerű a válasz, hogy miért csak egy Preadtor volt a filmben. Az amerikai nézők egynél több főszereplőt nem írnak nyomon követni, ha egy ilyen pörgősebb filmet néznek, pláne ha esetleg több szálon is fut a sztori.

pepo05

  • Pókfej
  • *****
  • Hozzászólások: 8562
  • Felicia Hardy Lover
Re:Idei képregényfilmek
« Válasz #130 Dátum: 2008. Február 10. - 09:26:20 »
Azért szerintem nem ez volt a fő szempont, amikor egy pred mellett döntöttek. :D

Amúgy az egészet ott szúrták el, hogy ilyen rövid lett, nem maradt idő karakterábrázolásra meg semmire...pont azon gondolkoztam a film során, hogy mondjuk az Aliens-ben, ami hasonló volt, izgultam, megszerettem a szereplőket, szorítottam értük, de itt mindegyik szereplő közömbös volt teljes mértékben. A másik dolog, hogy fel nem tudom fogni, miért a jelenbe tették a sztorit.
"Az elme mindig hamarabb adja fel, mint a test. A titok nyitja, hogy az elméd neked dolgozzon és ne ellened"

kaine

  • Adminisztrátor
  • Pókfej
  • *
  • Hozzászólások: 30559
Re:Idei képregényfilmek
« Válasz #131 Dátum: 2008. Február 10. - 22:39:50 »
 :spoiler:


Na végre én is láttam, elolvashattam az eddigieket.  :D Szerintem is egy sima lövöldözős akciófilm volt, de annak nem volt rossz. Én nem vagyok se A, se P fan, úgyhogy az nem zavart, hogy a főszereplők milyenek. Ellenben felsorolnék néhány észrevehető problémát, aztán majd jól megcáfoltok valami magyarázattal.  :D
1: Kérdem én, hogy egy olyan fejlettségű valaki, aki a saját bolygójáról belenéz egy társa űrhajójába, végignézi, mi történet benne, látja, hogy a Földre zuhantak le, utánamegy, megtalálja a Földet, és a pontos helyet, ahol a másik lezuhant... nem képes leszállni az űrkompjával, vagy mivel, hanem be kell csapódnia leszálláskor??  :lol:  Én a Predátorból csak az 1-et láttam, de állítólag már ott is úgy érkezett a Földre, hogy becsapódott. Ezek szerint bátran állíthatjuk, hogy a Predátorok a világegyetem legrosszabb pilótái.  ;D
2: adva van egy kisváros, a trailerben elkezdtek visszaszámolni valami 3000-ről, vagyis annyian laknak benne. Tényleg kisváros, talán csak "község". De van neki egy elég nagy fegyverboltja, egy három-négy szintes kórháza, egy erőműve és egy repülőtere???  :D Két állandó készültségű helikopterrel?
3: Amikor a srác lelőtte a fölé tornyosuló Alient, miért nem égett szét mindene a visszazúdúló belsőségektől?
4: Miután az öccsét átszúrva felemelte egy Alien, egészen jól elszaladgált még...
5: Amikor megjöttek a katonák, és a csapatot már széttépték az Alienek, a főnök kinyitotta a tetőt, körülnézni, amikor ott volt az orra előtt a sok monitor?
6: Az elején a Predátor tényleg csak akkor hallotta meg a rendőrt, amikor annak megszólalt a CB-je, pedig alig 10 lépésnyire volt már tőle?
7: A Predátor hogy jutott be a fegyverboltba? Ha jól tudom, teleportálni még nem tud. Az ajtó csukva volt.
8: Az öcsike annyira jó futó, hogy nekifutva, áttört egy Predátorral egy liftakna ajtót?  :surp:

Persze a barátom, akivel megnéztem, mindenre adott egyetlen összefogó választ: "Te tényleg értelmet keresel egy Predátor-filmben"?  :D

Ha most úgy tűnne, nagyon nem tetszett a film, tévedés, egészen jó volt. Ezekből csak némelyik jutott eszembe a film alatt, a többi csak utána. Egy ilyen filmet meg az ember nem nézhet úgy végig, hogy mindenben a realitást keresi.  ;) A csatorna jelenet tök hangulatos volt, a szőke nőt nagyon állatul nyírták ki, a szereplők közül pedig kettő magával ragadott. Az egyik a katonanő, aki túlélte: egész film alatt azon törtem a fejem, hogy honnan ismerős, de csak hazafelé ugrott be, hogy a 24 sorozatból ő volt Jack Bauer segítője a cégnél.
A másik pedig a tábornok, aki parancsot adott a hely bombázására (a mozi egy emberként röhögött fel, amikor elhangzott az a mondat az egyik nő szájából, hogy "A kormányunk nem hazudna nekünk!"). Na annál eltátottam a szám! Todd, te talán játszottál a Resident Evil 4-gyel, abban van az az idegesítő csákós kis hülye, akit úgy kell kilőni a nagy sárkány burka alól, na ez a pali tök, de egy az egybe úgy nézett ki, mint ő!  :surp: :surp: :surp: Ha nem róla mintázták eredetileg, hát el se hiszem, hogy ilyen véletlenek lehetnek!  :D

Sepi

  • Adminisztrátor
  • Pókfej
  • *
  • Hozzászólások: 11911
Re:Idei képregényfilmek
« Válasz #132 Dátum: 2008. Február 10. - 23:25:40 »
Ezek szerint bátran állíthatjuk, hogy a Predátorok a világegyetem legrosszabb pilótái.  ;D
Vagy csak ennyire mazochisták. ;D
Idézet
3: Amikor a srác lelőtte a fölé tornyosuló Alient, miért nem égett szét mindene a visszazúdúló belsőségektől?
4: Miután az öccsét átszúrva felemelte egy Alien, egészen jól elszaladgált még...
Ezen a kettőn én is elgondolkodtam. A srácnak biztos öngyógyító képessége volt, mert már a film végére is úgy nézett ki, mint akinek semmi baja sincs. Már az sem bántotta, hogy a barátnőjét a falhoz szögezték. :D
Egyébként az a tábornok nekem egy másik thillerből volt ismerős. A Feltámadás című filmben volt ő a gyilkos, aki emberek tetrészéből akarta Jézust összerakni. Tipikus sorozatgyilkos feje van a csávónak. :D

kaine

  • Adminisztrátor
  • Pókfej
  • *
  • Hozzászólások: 30559
Re:Idei képregényfilmek
« Válasz #133 Dátum: 2008. Február 10. - 23:59:33 »
Ja, olyan a játékban is.  ;D

pepo05

  • Pókfej
  • *****
  • Hozzászólások: 8562
  • Felicia Hardy Lover
Re:Idei képregényfilmek
« Válasz #134 Dátum: 2008. Február 11. - 12:31:59 »
Idézet
1: Kérdem én, hogy egy olyan fejlettségű valaki, aki a saját bolygójáról belenéz egy társa űrhajójába, végignézi, mi történet benne, látja, hogy a Földre zuhantak le, utánamegy, megtalálja a Földet, és a pontos helyet, ahol a másik lezuhant... nem képes leszállni az űrkompjával, vagy mivel, hanem be kell csapódnia leszálláskor??  nevetés  Én a Predátorból csak az 1-et láttam, de állítólag már ott is úgy érkezett a Földre, hogy becsapódott. Ezek szerint bátran állíthatjuk, hogy a Predátorok a világegyetem legrosszabb pilótái.
Ha jól emlékszem, bár elég régen láttam sajnos az első részben is így jött. És az Avp-ben is...amúgy nem is ezzel van a baj, hanem, hogy azzal a kapszulával hogy jut vissza a hajójára?
Idézet
2: adva van egy kisváros, a trailerben elkezdtek visszaszámolni valami 3000-ről, vagyis annyian laknak benne. Tényleg kisváros, talán csak "község". De van neki egy elég nagy fegyverboltja, egy három-négy szintes kórháza, egy erőműve és egy repülőtere???  Nevet Két állandó készültségű helikopterrel?
MOndasz valamit, de több lakosa volt annak a városnak, olyan 6-7000 fő. Jó egy kicsit durva, amilyen felszerelt, de pont ez volt amúgy a lényege, hogy eléggé elszigetelt helyen van, szóval muszáj részben önellátónka lennie. Adott, hogy legyen valamilyen kórház, helikopinka leszállóhely, egy helikopi, meg valami áramtermelő dolog...az igaz, hogy itt fel volt túrbózva minden.
Idézet
3: Amikor a srác lelőtte a fölé tornyosuló Alient, miért nem égett szét mindene a visszazúdúló belsőségektől?
Ezen én is gondolkoztam, ez egy durva baki.
Idézet
4: Miután az öccsét átszúrva felemelte egy Alien, egészen jól elszaladgált még...
Mondjuk neki csak a vállát szúrták át. attól még eléggé mozgásképes...én inkább azt kifogásolnám, hogy hogyan lehet az alien ekkora gyökér, hogy ilyen bénát tűzi fel a szerencsétlent?
Idézet
5: Amikor megjöttek a katonák, és a csapatot már széttépték az Alienek, a főnök kinyitotta a tetőt, körülnézni, amikor ott volt az orra előtt a sok monitor?
Ezt nem értem minke hozod fel, zuhogott az eső, a monitorokat zavarhatta valami interferencia...amúgymeg én se hittem volan a szememnek a monitorokon keresztül...
Idézet
6: Az elején a Predátor tényleg csak akkor hallotta meg a rendőrt, amikor annak megszólalt a CB-je, pedig alig 10 lépésnyire volt már tőle?
El volt merülve szegény. ;D
Idézet
7: A Predátor hogy jutott be a fegyverboltba? Ha jól tudom, teleportálni még nem tud. Az ajtó csukva volt.
A tetőn.
Idézet
8: Az öcsike annyira jó futó, hogy nekifutva, áttört egy Predátorral egy liftakna ajtót?  surprised
Az egy liftakna volt? tyaaa..
Idézet
Az egyik a katonanő, aki túlélte: egész film alatt azon törtem a fejem, hogy honnan ismerős, de csak hazafelé ugrott be, hogy a 24 sorozatból ő volt Jack Bauer segítője a cégnél.
Az a nő Ripley-re hajazott, csak harmatgyengén. Nekem pont ez a legnagyobb bajom a filmmel, hogy olyna rövid, hogy abszolútenincsenek benne szinte karaktere, tök közömbös, hogy na most ezek élnek-e, vagy meghalnak.
"Az elme mindig hamarabb adja fel, mint a test. A titok nyitja, hogy az elméd neked dolgozzon és ne ellened"

Todd

  • Pókfej
  • *****
  • Hozzászólások: 10492
Re:Idei képregényfilmek
« Válasz #135 Dátum: 2008. Február 11. - 19:44:52 »
:spoiler:


Ellenben felsorolnék néhány észrevehető problémát, aztán majd jól megcáfoltok valami magyarázattal.  :D
Álltalános magyarázat, minden kérdésedre, valószínüleg nem foglalkoztak 2 óránál többet a forgatókönyv megírásával, én legalábbis így éreztem...
1: Én a Predátorból csak az 1-et láttam, de állítólag már ott is úgy érkezett a Földre, hogy becsapódott. Ezek szerint bátran állíthatjuk, hogy a Predátorok a világegyetem legrosszabb pilótái.  ;D
Hát nem egy Han Solo-k az tuti. A 2-ben a változatosság kedvéért le is tudtak szállni (ráadásul egy ház alá, úgy hogy a házban senki sem vette észra;)), és fel is.
2: Tényleg kisváros, talán csak "község". De van neki egy elég nagy fegyverboltja, egy három-négy szintes kórháza, egy erőműve és egy repülőtere???  :D Két állandó készültségű helikopterrel?
Erre tudok egy frappáns választ, Silent Hill 2 kórházzal, börtönnel, vágóhíddal, víztornyot építő szektával, kisváros, és ezzel semmi gondod.
3: Amikor a srác lelőtte a fölé tornyosuló Alient, miért nem égett szét mindene a visszazúdúló belsőségektől?
Egyszer már volt lemaródó arc a filmben, nem akartak ismételni.
4: Miután az öccsét átszúrva felemelte egy Alien, egészen jól elszaladgált még...
Hát erre már én se tudok semmit hazudni, én biztossan nem örülnék, ha egy 10 centis sugarú kőr hiányozna a vállamból.
7: A Predátor hogy jutott be a fegyverboltba? Ha jól tudom, teleportálni még nem tud. Az ajtó csukva volt.
Mit tudhatja azt az ember az ilyeneknél... Hogy Connerytöl idézzek: "szakmai titok".
8: Az öcsike annyira jó futó, hogy nekifutva, áttört egy Predátorral egy liftakna ajtót?  :surp:
Erre pont nem is emlékszem, hogy mik vannak...
Persze a barátom, akivel megnéztem, mindenre adott egyetlen összefogó választ: "Te tényleg értelmet keresel egy Predátor-filmben"?  :D
Na, ezért én tutira beszoltam volna a haverodnak, végülis a Predator éppenhogy egy Oscar dijjas film, miért lennének nagy elvárásai tőle az embernek?
Todd, te talán játszottál a Resident Evil 4-gyel, abban van az az idegesítő csákós kis hülye
Naná, hogy játszottam vele, mondjuk nekem nem tünt fel a hasonlóság, de most, hogy így mondod, van benne valami.

Mike

  • Zöld Manó
  • ****
  • Hozzászólások: 3463
Re:Idei képregényfilmek
« Válasz #136 Dátum: 2008. Február 11. - 20:34:14 »
Tegnap én is megnéztem, nekem tetszett. A 3, 4 nekem is feltűnt, de annyira nem foglalkoztam vele. Az egyeshez annyit tudok hozzáfűzni, hogy a Bosszú című kétrészes képregényben egy csatornába kalauzolta valahogy, úgyhogy lehet, akkor is talált valami helyet. A 8-ra meg úgy emlékszem, hogy neki állt valamivel verekedni és beleestek a liftaknába, a srác csak utánafutott belelőni párat. Azon amúgy én is gondolkoztam, hogy hogy tudott így szaporodni a Predalien, de már megmagyaráztátok, amit köszönök, de szerintem  csak a terhesekbe tudott többet beletenni, bennük volt sok "kaja", amit fölfalhattak. Én is több Predatort vártam, de a így rambosan is jó volt.

pepo05

  • Pókfej
  • *****
  • Hozzászólások: 8562
  • Felicia Hardy Lover
Re:Idei képregényfilmek
« Válasz #137 Dátum: 2008. Február 11. - 22:04:05 »
Amúgy most jut eszembe, hogy előtte a srác sz@arrá lőtte a liftakna ajtaját a pred körül, úgy meg azért könnyebb átdurrantani...főleg hogy nagy lendülettel ment, a predi is megvan vagy 150-160 kiló.
"Az elme mindig hamarabb adja fel, mint a test. A titok nyitja, hogy az elméd neked dolgozzon és ne ellened"

Silver

  • Zöld Manó
  • ****
  • Hozzászólások: 3338
Re:Idei képregényfilmek
« Válasz #138 Dátum: 2008. Február 11. - 22:19:11 »
. A 8-ra meg úgy emlékszem, hogy neki állt valamivel verekedni és beleestek a liftaknába, a srác csak utánafutott belelőni párat.

Így van. Predi csak bután nézte a csávót és azon gondolkodott hogy nyírja ki azt a szerencsétlent hogy az frankón mutasson majd a vásznon de egy alien neki ugrott és az lökte be a liftaknába.

kaine

  • Adminisztrátor
  • Pókfej
  • *
  • Hozzászólások: 30559
Re:Idei képregényfilmek
« Válasz #139 Dátum: 2008. Február 11. - 22:27:17 »
Ha jól emlékszem, bár elég régen láttam sajnos az első részben is így jött. És az Avp-ben is...amúgy nem is ezzel van a baj, hanem, hogy azzal a kapszulával hogy jut vissza a hajójára?
Sehogy. A saját bolygóján megnézi ezeket az eseményeket egy másik Predátor és eljön érte.  :lol:
Idézet
Ezt nem értem minke hozod fel, zuhogott az eső, a monitorokat zavarhatta valami interferencia...amúgymeg én se hittem volan a szememnek a monitorokon keresztül...
Lehet, hogy én se, de hogy nem mentem volna ki meggyőződni róla, az ezer százalék.  :D
Már az is tetszett, amikor el kellett dönteni, hogy a csapat emberből ki megy a városközpont felé, és ki a reptér felé. Én nagyon vártam egy olyan kérdést, hogy "a páncélautó melyik irányba megy?"  :hehe:
Idézet
7: A Predátor hogy jutott be a fegyverboltba? Ha jól tudom, teleportálni még nem tud. Az ajtó csukva volt.
Idézet
A tetőn.
Na, ez egy teljesen racionális magyarázat!  :)
Idézet
Az egy liftakna volt? tyaaa..
Annak kellett lennie, ha már az ajtón túl a ház aljáig zuhant szegényke.

2: Tényleg kisváros, talán csak "község". De van neki egy elég nagy fegyverboltja, egy három-négy szintes kórháza, egy erőműve és egy repülőtere???  :D Két állandó készültségű helikopterrel?
Erre tudok egy frappáns választ, Silent Hill 2 kórházzal, börtönnel, vágóhíddal, víztornyot építő szektával, kisváros, és ezzel semmi gondod.
Hehe, hát mit gondolsz, minek kapcsán vetődött fel bennem ez a kérdés?  ;D
Todd, te talán játszottál a Resident Evil 4-gyel, abban van az az idegesítő csákós kis hülye
Idézet
Naná, hogy játszottam vele, mondjuk nekem nem tünt fel a hasonlóság, de most, hogy így mondod, van benne valami.
Na akkor nézd meg ezt újra:
http://imdb.com/media/rm1475517184/nm0431451
http://www.capcom-central.com/ResidentEvil/ResidentEvil4/images/char/salaz.gif

Ja, volt még egy. Az első hajón az az Alien egyedül elintézte az összes hajón lévő Predátort. Ezek után az egész csapat Alien ellen eljön egyetlen darabnyi Predátor? Mondjuk erre én találtam meg a magyarázatot. Az a helyzet, hogy ez a Predátor Nagy Vadász volt, míg a hajón lévők csak takarítók.