Flood! (Bugybugy!)
Nos, mondanám, hogy mennnyi meglepetés meg hasonló ért a júliusi lista megpillantásakor, de az igazság az, hogy nyugaton a helyzet tényleg változatlan. Na de persze nem egészen. Jöjjön a legteteje:
A Secret Invasion továbbra is vezet, ez nem meglepő, viszont az most igen, hogy kis híján darabra ugyanannyi ment el belőle, mint az előző részből (eddig esett ugye). Ha ez beáll, a Marvel ismét szép ki profitot kaszálhat, Brian Michael Bendis feje pedig valószínűleg hamarosan műholdas felvételekről is látható lesz majd - mind egy ismeretlen, Manhattant beborító jelenség.
A szívemnek kedves az ezt követő kettő, konkrétan az Uncanny X-Men 500. része igen illő módon összegereblyézett magának 151e vevőt (kis híján duplázott), de Warren Ellis és Simon Bianchi Astonishingje is megtartotta a Whedon-Cassady féle 100e feletti példányt, ezzel harmadik lett, éppen lenyomva az aktuális New Avengers-tie-int. A top5-öt a DC második üdvöskéje, a Batman R.I.P. aktuális része (#678) zárta.
A 100e alatti részleg egyetlen kiemelkedő tagja a szokásos Mighty Avengers, utána már a jól ismert 80e környéke jön, a maga gyilkos harcaival. A Wolverine v3-nek furamód megártott Millar, mert esett 8e példányt, de még így is bőven az itteni törzstagnak mondható Thor v3 - JLA v4 - Buffy Season 8 - CapAm v5 - JSA v? előtt van. Az egyetlen komoly meglepetés, hogy az Ultimate Origins az első szám 136e-re után szépen bepottyant közéjük 80e-rel - ami szvsz még mindig tízszer annyi, mint amit ez az egész ér. Az Avengers/Invaders is folytatja a lefelé menetelését, már csak 75e-nél tart.
Ami még említésre méltó: A Final Crisis első jelentősebb hosszúságú tie-inje, a Requiem első része is itt nyitott, a 75e környéki ligában, ami elég szép azért, még ha ez természetesen csökkenni is fog jelentősen. Az X-Men Legacy sajna már 70e alatt van, viszont...
Most először elérte az ASM is ezt a szintet. Konkrétan az eddigi 2-3 havi 70-72e körüli stagnálása után most mindhárom rész 69e-n teljesített (pluszmínusz egy-két százas, még fél százalék sincs az ingadozás). Persze ez még szinte statisztikailag se jelent semmit, hisz a legnagyobb kitérés sincs fél százalék, inkább csak lélektani hatása lehet, hisz a csak átfordult az a hetes egy hatosba.
A 60-40e-s részlegből csak az érdekességek:
Először is, a Superman/Batman sorozat ötvenedik, duplarészének jóformán alig volt hatása. +8e az előzőhöz képest. Érdekes, de mostanában vhogy se a kiadókat, se az olvasókat nem hozzák lázba az ötvenedik számok, csak a százzal oszthatóak.
Másodsorban, egy nagyon érdekes jelenséget produkált az aktuális DC-s hetisorozat, a Trinity. Az eleje ugye 70-63-60-58 sorrendben indított, a múlt havi is hozta a várható tendenciát az 54-53-52-51 sorozattal, ami vésgső soron normális, elvileg 40 és 45e között kellene beállnia, de... a naptár miatt a kilencedik szám is felkerült a listára, ami tíz helyet ugrott fel, és 62e ment el belőle. Ilyet talán még a híres "második harmadik világháború" alatt sem láttam az 52-nél. Ez nagyon meglepett.
Ebben a szakszben landolt aSkaar második száma is, ez nem meglepő, az esése a második számra teljesen normális, sőt, kicsit egészségesebb is, mint az átlag, szóval a jelek szerint az olvasók nagyrészének tetszett. Az utolsó meglepetés innen pedig a Robin ongoing, ami a borítón látható R.I.P. logónak hála pontosan megduplázta az eladásait, ezzel az alsóházból feljött a középházba.
Alsó-közép részleg:
Hát, ami említésre méltó tán, hogy a Dark Horse Conan-újraindítási manővere sikeresnek könyvelhető el, másfélszer annyit adtak el az új első részből, mint az előző sorozat ötvenedikjéből. Tovább, az SI-logónak hála a She-Hulk sorozat is kitáncolt a 20e alatti zónából, 36e-n végezte. Az Iron Man v4 meg tényleg megérdemelten megy a süllyesztőbe, feleannyi se megy már el a bevált írópáros lelépése óta, mint előtte, vagy mint az Invincible (v5) sorozatból (az a baj, hogy valójában mindkettőnek ugyanaz a neve, magyarán most tényleg egyszerre megy a v4 és a v5...
)
sámson doki részlege:
Az Action Comics/Superman v1/2 még mindig stabilan kéz a kézben járnak, semmi se robbantja ki őket a majdnem-50e-ből. Az Incr. Herc menetelése megállt, stabilizálta magát sziklaszilárdan 52e-n. A Wonder Woman v3 változatlanul 36e-n áll, a Supergirl viszont esett, 31-ről 28e-re (ami azért majdnem 10 %). Bár egyelőre ez a DC-nél még egy teljeen kedvesen eldöcögő ongoing. (Egyébként köztük landolt a Batgirl v2 6 részes minijének első része is... pedig az ember azt hinné, egy Batcsalád első száma csak el tud már érni 50e-t...)
Alsó fertály:
Egyedüli említésre méltó az, hogy a Top Cow nagy dobása, a Broken Trinity, sajna közel sem ütött akkorát, mint hittem. Éppen csak lenyomta az aktuális Witchblade-et. Ja, és itt nyitott a Hellcat-sorozat és a True Believers mini (mondjuk utóbbi amekkora reklámot kapott...), és itt végezte a Last Defenders is (ami sokkal magasabb, mint amit érdemel), és sajna már itt van a Black Panther is, amit nagyon sajnálok, mert egy piszok jó sorozat (érdekes módon amíg feketéknek íródott, jobban ment... hülye szerkesztők).
Gyerekrészleg:
A Wolverine First Class végül lecsúszott 20e alá, most 18e-n vezeti a gyerekrészleget. Utána természetesena stabil 14e-s X-Men FC jön, a DC vezetője, doki Tiny Titansai pedig tartják a 10e-t. A többi maradt, pontosabban az MA Hulk újra visszajött kerek 5e eladott példányra.
Tépébék, avagy könyvet olvasni jó:
De még milyen jó. Pláne, ha divathullám is kíséri. Meg egy jó nagy botrány. Hát persze, hogy a Watchmen milliomodik újrakiadásáról van szó (ami PUHAFEDELES! Ki volt az az vadmarha, aki puhafedelesben adta ezt ki pont most?!), a 19e(!!!) példányban ment el csak a Diamondon keresztül (el se merem képzelni, mennyi lehetett akkor a könyvesboltokkal együtt
). Utána érdekes kontraszt a szintén Moore-fél Killing Joke spéci jubileumi, újradolgozott stb. stb. stb. Deluxe HC-je (igen, ezt képesek voltak legalább keményfedelesben kiadni), ami a maga szerény 5819-ével eléggé meghúzódik a Watchmen mellett. AMi innen még talán szót érdemel, hogy elkezdték kiadni Straczynski Thorját és Morrison batmanjét is tpb-kben, mindkettő elég erősen (5e környéke) nyitott, továbbá, hogy az X-Men Endangered Species még mindig szépen ott van a lista tetejefelé, pedig már jóval több, mint fél éve került először fel. Ja, és a wanted film hatására az újrakiadás is szépen muzsikált