Nos, megvolt az előnye annak is, hogy nem volt gépem, mert így legalább volt időm utolérni magamat a kötetek olvasásában. Így végre eltudtam olvasni az új Bosszú Angyalai című kötetet is. Nagyon tetszett, talán az eddigi legjobb Pókember könyv volt szerintem. Ami igazán feltünt benne, hogy JMS sokkal jobban elkapta az Angyalok karakterét, mint Bendis. Sokkal jobbak voltak a párbeszédek, meg minden. A Hidrás vonal meg külön bejött nekem, valamiért mindig is tetszett a Hidra. Igaz, hogy sok hasonlóságot fel lehet fedezni a Ra's Al Ghul féle szektával, de akkor is sikerült egyedinek lenniük. És pont ez a kötet nem fogy rendesen? Pedig szerintem kenterbe veri az eddigi BA köteteket (a HoM-ot leszámítva), és legalább ugyanazok a szereplőik. Kár, hogy olyan borító nem jelent meg hozzá, amin az Angyalok is rajta vannak, mert ha azt raktad volna rá a borítóra, lehet, hogy sokkal jobban fogyna. Köszi Ati és Kaine et a könyvet is, megérte két példányban megvenni.
