Kissé megkésve, de túl vagyok az első 3 PPP számon. Fantasztikus érzés volt kézbe venni ezeket a klasszikus Pókember történeteket, kapásból visszafiatalodtam tizenévesnek.
Mert bizony látva ifjabb Romita zseniális, kifogástalan rajzait, egyből beugrottak a régi szép idők... Buldózer, Tisztogató, Mr. Hyde, Tarantella, Füsti Willy, Madame Necc stb stb.... Szívem legmélyén mindig is ezekre a sztorikra vágytam, hogy újból láthassam ezt a Pók-korszakot. Na nem mintha az újabb sztorikat nem tartanám sokra, de ha gyerekként ez ivódott beléd, ezen nőttél fel, akkor ez marad a number one.
Apropó "kis" Romita... elnézve ezeket a lenyűgöző rajzokat, ép ésszel fel nem fogom fogni soha, hogy a pitébe mondhatott le erről a lenyűgöző stílusáról és ment el abba az irányba, amit ma képvisel. Értem én, hogy haladni akart a korral, meg az apjáétól eltérőbbet akart alkotni, na de akkor is...
Kíváncsi lennék az olvasók reakcióira, ha mostantól kezdve hirtelen visszaváltana erre a régebbi képi világára...
......bár lehet, hogy némileg már kijött a gyakorlatból a sok kockafejű Pókember ábrázolása után...
Na jó, vissza a valóságba......
Szóval szuperjók voltak a PPP-sztorik. Utánozhatatlan bája, hangulata van ezeknek a nyolcvanas évekbeli történeteknek (is). Jó volt látni a klasszikus mákvirágokat, akárcsak a cicamicát.
Az biztos, hogy a legtöbbet ezeket a kiadványokat fogom újra és újra elővenni.
Pár éve még csak beszélgettünk itt-ott fórumokon Pókrajongók, hogy de szép is volna egy ilyen klasszikus sorozat. Mára pedig már realitássá vált. Hálós köszönet, hogy összehoztad!
