Valamelyik számba be fog majd kerülni a Talgaby által említett Kaméleon dokumentáció?
Nem. Nemrég volt egy Kaméleon doksi a HP-ben.
Úgy rémlik, hogy kezdetben inkább Fantomas típusú figura volt, azaz maszkokat használt. Mondjuk a CSP 2. számában megjelent sztoriban is érdekes hogy Pókember megtalálja a Pléhsuszter maszkját...
Annak a momentumnak sem lett semmi folytatása, jelentősége a későbbiekben.
Igen, maszkjai voltak eleinte. Volt folytatása, a Spectacular 50-ben. Az volt a lényege, hogy az a történet az Amazing 2-ben jelent meg, vagyis mindössze két számnyira az Amazing Fantasy 15-től. Az AF sorozatban misztikus történetek voltak, földönkívüliek, meg ilyenek. Ezt folytatva az Amazing 2-ben a Pléhsuszter valójában egy földönkívüli volt, ahogy a többiek is, és az emberi maszkját dobta le. Évekkel később, amikor szakítottak a misztikus vonallal, és Pókember lett a legföldhözragadtabb hős, akkor átvariálták, hogy Mysterio illúziója volt az egész, és a Pléhsuszter az egy sima ember.
Mint ahogy annak sem, hogy mi köze volt Lámpás Jack-nek a Vészmanó csatafurgonjához.
Erre már nem emlékszem, de mivel ő lett a későbbi Vészmanó, hát alighanem megtalálta, és magáévá tette, nem?
1. A PPP-ben lesznek McFarlane által rajzolt sztorik is? Tudom, hogy az ASM-ben kb 30 számot rajzolt, amiből itthon kb 10 meg is jelent,
na de akkor is:) Vagy pl. a sima Spiderman sorozat (Torment).
Lesz McFarlane, de nem jellemzően. Az idei sorozatban a Kozmikus Pókember Hulk elleni csatáját ő rajzolta. Torment vélhetően nem lesz. A sima Spider-Manből lesznek részek, de már Meki után.
2. Az Uncanny X-Ment nem szándékozod folytatni ott, ahol a semices(X-Men 36) abbamaradt?
Sejtem, hogy a jogdíjat már aranyrögben mérik, de hátha...
Nem, díszdobozból nem lesz több. Óriási nagy meló megcsinálni, és úgyszólván önköltséges, vagyis csak azért csináljuk, hogy kifoltozzuk a régi sorozat nagyobb lyukait. Nem a jogdíj a sok, hanem a digitalizálás.