Peter Parker Pókember

[Rockatansky]

Oké.De azt a fajta Pókembert még nem ismerem.Még nem jutott el hozzám. 

[kevinkain]

Én nem haragszom May néni karakterére, szerintem csak "bájos", de azért abban is van valami, hogy kissé bugyuta.
Arról nem is beszélve, hogy az idők folyamán többször is változott a karakter, volt már bölcs és erős is.
És amúgy is, a rajzok alapján folyamatosan fiatalodik. Itt a különszámban 80 évesnek néz ki, egy két új Bosszú Angyalai kötetben kevesebb mint 60
Sőt, a Spectacular 180-200 közötti számokban egyenesen öreg férfinek rajzolták (olyan csúnya volt a rajz)!

Nekem a legjobb May néni az a bölcs és erős volt, aki pár éve lenyomta a Kaméleont a Stark toronyban . Persze ez a bugyuta verzió is vicces, de hosszútávon inkább irritáló.

Amúgy valóban az idei PPP-k elején én is megfigyeltem, hogy inkább idős férfinak rajzolják .

[balogh44]

De legalább hihetőbbek is voltak Pókember csatái, és a sérülései is, több számon keresztül gyógyultak, lásd pl.: Amazing 195-199.-ig. Öt számon keresztül volt felkötve, az egyik karja, ez manapság egy fél füzetig lenne csak, utána sec-pec mintha misem történt volna.....

[Todd]

Hát én tegnap mentem haza, sajnos nem várt otthon a csomag. :
Szerk: Hála istennek már itt van.

[jukjuk]

Tyű, hát ez a különszám igazi cukorborsó volt! 

 Olyan jó ilyen nagy terjedelemben és csodás minőségben olvasni ezeket a Lee-Romita-féle gyöngyszemeket.

 Imádni valók ezek a klasszikus sztorik, a maguk naiv bájával együtt. May nénin néha én is besírok, olyanokat mond, na de őt meg a folytonos aggódásáért is szeretjük. (vagy nem szeretjük..  )

A John Romita-interjú érdekfeszítő volt, meglepődtem azon, amit a végén mondott, hogy egy darabig kisebbrendűségi érzéssel küzdött.

[kaine]

Nekem a legjobb May néni az a bölcs és erős volt, aki pár éve lenyomta a Kaméleont a Stark toronyban . Persze ez a bugyuta verzió is vicces, de hosszútávon inkább irritáló.

Az a May néni nagyon jó volt, tényleg.
Engem nem irritál, inkább kedvesnek látom. Kétségbeesettnek is.

Tyű, hát ez a különszám igazi cukorborsó volt! 

A John Romita-interjú érdekfeszítő volt, meglepődtem azon, amit a végén mondott, hogy egy darabig kisebbrendűségi érzéssel küzdött.

Az nekem is új volt. Meg az is, hogy lassú volt (Ditkóhoz képest).

[kevinkain]

Nem rég olvastam ki az idei PPP különszámot és az első évadot. Szórakoztató volt, de szinte minden szempontból egyfajta kettősség jellemző rá, ami miatt nem tudom eldönteni, hogy jó-e vagy nem .

A történetek komoly, akciódúsabb része legtöbb esetben primitív és komolytalan. Ám nem a poénok miatt, amik jók , hanem az olyan idegesítő húzások miatt, hogy a Pókembert szó szerint minden csatában simán kivégezhetnék, de mindig valami ostobasággal elbénázzák: megölhetnélek, de inkább repkedek még kicsit, mert úgysincs esélyed ellenem. Megölhetnélek, de inkább lelépek, mert erősebb vagyok nálad. Megölhetnélek, de inkább beszélek még, amíg ki nem találsz valamit, hogy menekülj meg. Megölhetnélek, mert most végre előnyben vagyok (mert csakúgy random, minden magyarázat nélkül megerősödtem a korábbiakhoz képest), de inkább majd csak holnap. Addig is hagylak rettegni (meg persze felkészülni a harcunkra)... Szóval tele van ilyen butaságokkal (amiket azért az eredeti kiadási dátum miatt el lehet nézni ), miközben általában az ellenfelek legyőzése nagyon ötletes és kreatív. Sőt, sok esetben sokkal kreatívabb, mint amikkel manapság rukkolnak elő.

Aztán ott a magánéleti szál. Meglepő módon még talán szórakoztatóbb is, mint az akciórészek. A karakterek kidolgozása, a remek ötletek, mint a Flash nagy Pókember rajongó, miközben folyamatosan szívatja Petert . A romantikus szálak is érdekesen alakulnak. Ám sokszor átesnek a ló túlsó oldalára, hogy időnként már nagyon primitív szappanoperákat megszégyenítő párbeszédeket olvashatunk. Meg a mindenki mindig vigyorog, és ahogy jópofiznak egymással...

Meg a sok szöveg. Persze tök jó, hogy nem darálom le az egész füzetet öt perc alatt, de amikor már a legegyértelműbb dolgokat is többször leírják, már igen fárasztó. Gondolom fordítani se könnyű .

Szóval összességében poénosak ezek a korai számok, de az újabbak jobban bejönnek. Pl. a PPP 2. évada már jóval erősebb volt, a 4.-nek meg még csak az elején vagyok, de azt leszámítva, hogy önként lemondott ez erejéről, ami a létező legostobább húzás, amit egy szuperhős elkövethet, igen jól indul. Pedig még a Child Within-ig el se jutottam .

[kaine]

Tudod, ez még az eleje. Pókember itt még nem híres és nagymenő hős, hanem csak egy kezdő, mint mondjuk később az Acélpók. Ugyanúgy, ahogy Pókunk is, a szuperbűnözők is meg vannak győződve arról, hogy az a képesség, amit szereztek, bőven legyőzhetetlenné teszi őket, hiszen ebben a korban még nem volt ezernyi szuperember New Yorkban. Ha te lennél olyan erős, mint Kraven, te is úgy gondolnád, hogy bárkit bármikor le tudsz győzni. Ha jól tudom, a bűnözők egyike sem gyilkos ekkoriban még, vagyis nem igazán akarnak megölni senkit, ha nem muszáj. Nem tudhatják, hogy Pókember mekkora kihívás lesz később (főleg az új Keselyű nem, aki betegen harcolt vele). Megint: ha olyan erős lennél, mint Kraven, és le akarna kapcsolni egy olyan zsaru, aki 30 éve harcművészetet tanul, simán levernéd, és annyira nem törődnél vele, hogy egyszerűen eszedbe sem jutna megölni, mert nem jut eszedbe, hogy később még gond lehet vele.

A sok jópofizást én csak Harrynél vettem észre, ő ilyen.
A szöveg tényleg sok. Még így is bőven jobb, mint a Ditko-korszakban, de sokszor vannak benne ismétlések. A kedvencem az volt, amikor valamelyikben annyira sok szöveg volt, hogy a sztori végén visszautalnak az elejére, hátha már elfelejtetted, annyira rég olvastad. 

Hát, már nem akart szuperhős lenni. Meggondolatlanság.

[Todd]

Ahogy Kaine is írta, itt még nem az volt a képregényekben mint ami manapság divat, hogy bűnöző = pszichopata gyilkos. Az Amazonban emiatt kifejezetten tetszett, mikor a kisstílű bűnöző megpróbálja újraéleszteni a miatta meghalt rendőrt.

[talgaby]

Persze tök jó, hogy nem darálom le az egész füzetet öt perc alatt, de amikor már a legegyértelműbb dolgokat is többször leírják, már igen fárasztó. Gondolom fordítani se könnyű .

Lee-t fordítani általában eléggé könnyű, mert nagyon hétköznapian fogalmaz, de mégis változatosan. A kihívás maximum az, amikor nagyon délelőtt felé írt egy bizonyos részt, mert amior még elég friss volt az agya, állandóan alliterálni akart. Van, hogy egyes fordítók fennakadnak az ilyen szójátékokon. De ezt leszámítva nagyon jó őt fordítani, mert mindig tesz valamit, hogy érdekesen tartsa a szöveget. Pókembernél meg az az előny is megvan, hogy ahogy egyre több szövegkönyvet vállalt magára, ez volt az egyetlen (meg az Ezüst Utazó), ahol láthatóan nem kezdett el kapkodni idővel, hogy meglegyen a határidőkre.

[kzoli]

Nekem pont az tetszik ebben a "3fázisú" Pókember-sorozatban, hogy mindegyik a maga idejében megfelelő élességű harcot folytat le.
Lee-Romita: kissé lightos csaták, sokszor szópárbaj
PPP-sorozat: keményebb, de azért.....
HP-sorozat: itt már komolyabb/komorabb

[kevinkain]

Tudod, ez még az eleje. Pókember itt még nem híres és nagymenő hős, hanem csak egy kezdő, mint mondjuk később az Acélpók. Ugyanúgy, ahogy Pókunk is, a szuperbűnözők is meg vannak győződve arról, hogy az a képesség, amit szereztek, bőven legyőzhetetlenné teszi őket, hiszen ebben a korban még nem volt ezernyi szuperember New Yorkban. Ha te lennél olyan erős, mint Kraven, te is úgy gondolnád, hogy bárkit bármikor le tudsz győzni. Ha jól tudom, a bűnözők egyike sem gyilkos ekkoriban még, vagyis nem igazán akarnak megölni senkit, ha nem muszáj. Nem tudhatják, hogy Pókember mekkora kihívás lesz később (főleg az új Keselyű nem, aki betegen harcolt vele). Megint: ha olyan erős lennél, mint Kraven, és le akarna kapcsolni egy olyan zsaru, aki 30 éve harcművészetet tanul, simán levernéd, és annyira nem törődnél vele, hogy egyszerűen eszedbe sem jutna megölni, mert nem jut eszedbe, hogy később még gond lehet vele.

Arról nem tudtam, hogy itt még a szupergonoszok sem akarnak gyilkolászni. Ha így van, akkor bizonyos szinten ez megmagyarázza a dolgokat. Ám a másik érv, hogy jogos azért életben hagyni a Pókembert, mert épp nem érzik ellenfélnek, az szerintem viszont azért nem helytálló, mert a szupergonoszok nagy része már visszatérő szereplő, akiket jó néhányszor elvert a Pókember. Így nézve viszont csak ostobaság, amit művelnek .

Ahogy Kaine is írta, itt még nem az volt a képregényekben mint ami manapság divat, hogy bűnöző = pszichopata gyilkos. Az Amazonban emiatt kifejezetten tetszett, mikor a kisstílű bűnöző megpróbálja újraéleszteni a miatta meghalt rendőrt.

Én is épp ezt a változatosságot hiányolom a képregényekből: van több tucat szupergonosz és írónként változik, hogy épp kisstílű bűnöző, aki nem akar ölni, vagy pszichopata gyilkos, majd hős, aztán megint gonosz. Vagyis nem is jó szó erre a változatosság, mert bizonyos szempontból épp az a baj, hogy annyiféle ábrázolása van a karaktereknek. Joker az egyik legdurvább, amikor egyik pillanatban csak egy pszichopata őrült, egy másik sztoriban meg bandavezér, aki sok pénzt akar összelopni... De az DC, így hagyom az OFF-ot .
Persze megváltozhatnak a karakterek, hogy kisstílű tolvajból sorozatgyilkos lesz, viszont fordítva már gáz, és ez a következetlenség zavar engem.

[kzoli]

Nekem a véleményem leginkább nem ebbe a topicba tartozik, hanem inkább a "Képregényekről"-be. Inkább ott folytatnám.

[balogh44]

Én is épp ezt a változatosságot hiányolom a képregényekből: van több tucat szupergonosz és írónként változik, hogy épp kisstílű bűnöző, aki nem akar ölni, vagy pszichopata gyilkos, majd hős, aztán megint gonosz. Vagyis nem is jó szó erre a változatosság, mert bizonyos szempontból épp az a baj, hogy annyiféle ábrázolása van a karaktereknek. Joker az egyik legdurvább, amikor egyik pillanatban csak egy pszichopata őrült, egy másik sztoriban meg bandavezér, aki sok pénzt akar összelopni... De az DC, így hagyom az OFF-ot .
Persze megváltozhatnak a karakterek, hogy kisstílű tolvajból sorozatgyilkos lesz, viszont fordítva már gáz, és ez a következetlenség zavar engem.

OFF: Joker személyiség változását, Morrison próbálja megmagyarázni, a maga módján, a nálunk most futó Batman sorozatban! Egy elmebeteg emberből meg, bármikor lehet bármi....

Te gyerek, ne linkeld be a múlt hetet is. 

[kaine]

Nekem pont az tetszik ebben a "3fázisú" Pókember-sorozatban, hogy mindegyik a maga idejében megfelelő élességű harcot folytat le.
Lee-Romita: kissé lightos csaták, sokszor szópárbaj
PPP-sorozat: keményebb, de azért.....
HP-sorozat: itt már komolyabb/komorabb

Érezhető ebben a sorozatban, hogy Peter suliba jár. A sztorik, amik a bunyók mellett mennek olyanok, mint egy tinihorrorban, vagy tinivígjátékban. Ekkoriban még tényleg a 15 év körüli korosztály volt a célközönség.
A mai történeteknek már inkább a 20-as, 30-as éveikben lévők. Mint a Végső Állomás sorozatban: a 2. rész a felnőtteknek szóló film, az összes többi inkább tinihorror.

Arról nem tudtam, hogy itt még a szupergonoszok sem akarnak gyilkolászni. Ha így van, akkor bizonyos szinten ez megmagyarázza a dolgokat. Ám a másik érv, hogy jogos azért életben hagyni a Pókembert, mert épp nem érzik ellenfélnek, az szerintem viszont azért nem helytálló, mert a szupergonoszok nagy része már visszatérő szereplő, akiket jó néhányszor elvert a Pókember. Így nézve viszont csak ostobaság, amit művelnek .

Még ez sem biztos. Hisz Pókember az ellenségeit többnyire az eszével győzte le ekkoriban. Vegyük a Keselyűt, aki addigra már többször is visszatért. Az első alkalommal nem tudott mit kezdeni egy repülő ellenséggel, a Keselyű le is győzte az első harcban. Aztán feltalált egy kütyüt, amivel megzavarta a Kesi repüléshez kellő mágneses jelét, így az öreg lezuhant. Börtönbe került, de tudta, hogy képes legyőzni Pókembert, aki csak egy csellel győzte őt le. A következő találkozóhoz úgy ment, hogy már nem mágnes vezérelte a szárnyait, így Pókember kütyüje használhatatlan volt, tehát megint biztos volt benne, hogy le tudja győzni Pókembert.
És a többieknél is valami ilyesmi. A Rinót úgy győzte le, hogy leolvasztotta a ruháját, különben nem ment. Ha ő kitalál valamit ez ellen, tökre biztos lehet benne, hogy legközelebb a Póknak megint semmi esélye sem lesz. Ne feledjük, hogy ezek a bűnözők többnyire okosak, hisz doktorok, feltalálók, stb. Ha Pókember egyszer túljárt az eszükön, elég biztosak benne, hogy még egyszer nem követik el ugyanazt a hibát. És nem is, ezért működtek sokáig a folytatások, hiszen a rosszfiú visszatért, és Pókember következő próbálkozását védte valahogy (olyan is sok volt, hogy jobb cuccot készített magának, az erejét növelte meg, ezért gondolta, hogy már nem ellenfél neki), úgyhogy megvolt a hős veresége is, majd újra az esze, hogy erre megint kitalált valamit, amivel még így is győzhet. 

Ahogy Kaine is írta, itt még nem az volt a képregényekben mint ami manapság divat, hogy bűnöző = pszichopata gyilkos. Az Amazonban emiatt kifejezetten tetszett, mikor a kisstílű bűnöző megpróbálja újraéleszteni a miatta meghalt rendőrt.

Én is épp ezt a változatosságot hiányolom a képregényekből: van több tucat szupergonosz és írónként változik, hogy épp kisstílű bűnöző, aki nem akar ölni, vagy pszichopata gyilkos, majd hős, aztán megint gonosz.

Nem, ez többnyire állandó. Akiről Todd beszélt, az tényleg csak egy egyszer használatos kisstílű bűnöző volt.

[balogh44]

Te gyerek, ne linkeld be a múlt hetet is. 
[/quote]

Oké, bocsi, úgy lesz, amúgy bár gyerek lennék még!

[kevinkain]

Ne feledjük, hogy ezek a bűnözők többnyire okosak, hisz doktorok, feltalálók, stb.

Épp ezért gáz. Egyszer bénázik, mert nem tartja sokra Pókot, rendben. Másodszor is még elmegy, mert azt hiszi az volt az egyetlen gyenge pontja, amit orvosolt. Harmadszor már gáz, de még elmegy. De 4. 5. 10. 100. alkalommal ugyan ezt eljátszani, hogy "most kiküszöböltem egy korábbi hibám, ami miatt vesztettem és új, jobb tervem van ezért megint elbízom magam" az már elég szánalmas.
Nem az a baj, hogy kiküszöbölik a hibát a gonoszok és Pókembernek újra ki kell találni valamit. Sőt, ettől lesz izgalmas és ettől lesz elviselhető, hogy 1000-edszer is előhúzzák ugyan azt a gonosztevőt, de az, hogy mindig elbízzák magukat és elbénázzák meg ostoba módon életben hagyják a Pókembert, mikor egy mozdulattal megölhetnék...

[kaine]

Ebben tök igazad van, de ezt a hibát nem róhatod fel a Lee-Romita Pókembernek. Mert itt még ez nem történik meg. Itt még tök hihető, csak a későbbi írók nem vették a fáradtságot, hogy kitaláljanak valami mást, csak lustán ugyanezt folytatták, és ahogy írod, ezredszer már nem hihető.

[kevinkain]

Ebben tök igazad van, de ezt a hibát nem róhatod fel a Lee-Romita Pókembernek. Mert itt még ez nem történik meg. Itt még tök hihető, csak a későbbi írók nem vették a fáradtságot, hogy kitaláljanak valami mást, csak lustán ugyanezt folytatták, és ahogy írod, ezredszer már nem hihető.

Azt mindig hozzá is szoktam fűzni, hogy az elején az ilyesmi elment, mert még ott nem is akkora hiba, valamint akkor még az alapokat rakták le. Ott épp ezért sokkal elnézőbb vagyok. Csak ez most kimaradt az előző hozzászólásomból .

[Edwest12]

Én azon gondolkoztam sokat, hogy Pókember időnként elveszíti az eszméletét egy-egy elveszített küzdelem után. Hogyhogy soha, senki nem vette le a maszkját, hogy megnézze, ki is ő valójában?