Nekem is nagyon tetszett a kötet, ellenben első esetben vettem észre, hogy annyira nem jönnek be Finch rajzai, egész pontosan csak egy rövid szakaszt éreztem gyengének.
Matt és Steve beszélgetését, azt már korábban is észrevettem, hogy minden arc egyforma, viszont itt mindkét arc egyformán deformált volt. Alacsony homlok, abszurd módon vastag állkapocs, és apró disznószemek (ez persze Mattre nem vonatkozik, mivel az ő szemét nem láttuk), pár percig csak néztem az oldalt, és nem tudtam eldönteni, hogy most bennem van a hiba, vagy abban, amit nézek.
Pedig a korábbi kötetekben soha semmi rosszat nem tudtam volna mondani ennek a figurának a rajzaira. Aztán persze ahogy elkezdtem belemerülni a történetbe, akkor hamar túltettem magam ezen.