Tegnap elolvastam én is. Őszintén szólva, amikor meghallottam annak idején, hogy a BoP lesz a Kingpin kiadó új kiadványa, nem voltam biztos benne, hogy vajon mennyire fog bejönni nekem. A DC univerzumot ugyanis nagyobbrészt a rajzfilmekből, filmekből ismertem meg (persze olvastam pár magyar Szupit és Batman képregényt is). Aztán ahogy érkeztek az információmorzsák, egyre jobban kezdett érdekelni a dolog (na meg bíztam Kaine-ben, hogy jó cuccot ad ki). Most pedig, hogy elolvastam, azt mondhatom,
hát ez baromi jó volt!!! Jócskán felülmúlta a várakozásaimat.
Egyszerre volt komoly és izgalmas, de ugyanakkor könnyed és szórakoztató is. Nagyon jók voltak a párbeszédek, és nagyon jó poénok voltak benne.
(Kedvencem: "ha ennek a korlátnak a végén valami éles tárgy van, az mély nyomokat fog hagyni bennem.) Az írónő tényleg tud valamit, le a kalappal.
A sztori majdnem végig izgalmas volt,
Kanári megmentése után persze alábbhagyott az izgalom, de
Orákulum és Kanári "konfliktusa" miatt mégis érdekes maradt a sztori. A könyv olvasása előtt Kanárit nem tartottam túl érdekes figurának, szőke cicababa szónikus sikollyal, ennyi. Legalábbis a rajzfilmek alapján ezt gondoltam róla. De ebben a történetben azonnal megkedveltem, teljesen belopta magát a szívembe.
Persze a többi szereplő is érdekes volt, talán Vadásznő szorult kicsit a háttérbe.
A könyv egyik reklámja az volt, hogy Gotham más arcát fogjuk megismerni benne. Nos, olyannyira más volt, hogy nekem végig a sztori alatt egyáltalán eszembe se jutott, hogy Gotham-ben vagyunk.
Inkább olyan volt, mintha valami harmadik, fiktív városban lennénk, ami a Ragadozók saját kis univerzuma.
Ami a rajzolást illeti: korábban picit féltem, hogy nehogy nagyon rajzfilmes irányban menjenek el, de szerencsére nem volt gond vele, hamar megszoktam a stílust, nagyon szépek a rajzok, a színek is, illetve néha nagyon vicces fejet vágnak a szereplők.
Mindent összevetve, nagyon bejött a cucc, ha osztályoznom kellene, 100-ból 120%.
Egy kérdésem lenne: Kanári mit értett azon, hogy
Savant-nek nincs radarja? Az első fogadtatások után egyelőre könnyen lehet, hogy nem állunk meg az első könyvnél, hanem kiadunk belőle minimum még egyet. A második különben még jobb, mint ez.
Jöhet!