Kritika az itthon megjelent Zöld Lámpás kötetről. Ha valamiért drukkolok a film folytatásának, hát az az, hogy akkor talán kapunk még egy képregényt.
http://prae.hu/prae/articles.php?menu_id=0&aid=4804Részlet:
"Geoff Johns 2004-ben vette át a Zöld Lámpás sorozat írását, vagy pontosabban fogalmazva, újrakezdte azt. Az itthon olvasható kötet ennek a sorozatnak (Green Lantern vol.4) a 29-35. számait tartalmazza, Johns ekkor érezte elérkezettnek az időt, hogy felelevenítse egy kicsit a Smaragd Lovag eredettörténetét. Az ismétlésre elsősorban azért került sor, hogy saját, kibontakozó félben levő Zöld Lámpás eposzának tükrében, néhány apróságot átírjon a karakter keletkezés történetében, így nem csak összehúzta a lámpás több évtizedes múltját, hanem kicsit fel is frissítette azt.

Káosz és rend – mely szélsőségek között az univerzum mozog. Előbbi jön magától, utóbbinak fenntartására ezúttal az ún. Őrzők esküdtek fel, akik megalapították, s a mai napig irányítják a Zöld Lámpások alakulatát, a maguk szigorú szabályai szerint. Hal Jordan, a vakmerő vadászpilóta egyszer csak önakaratán kívül, a semmiből csöppen bele ebbe a számunkra eddig ismeretlen, "intergalaktikus rendfenntartó" erőbe, s csakhamar el is fogadja küldetését. Miként a legtöbb DC karaktert – bár ez mára közhellyé silányult, és korántsem igaz –, a Zöld Lámpást is isteni mivolta teszi kevésbé emberközelivé, hisz az ő dolga a világ feletti őrködés és a béke fenntartása. Ezt orvosolni kívánandó, Johns kerít néhány magánéleti konfliktust választott hősének – az űr sötétjében készülődő gonosz erők mellet szembe kell nézzen gyermekkori traumájával, családi konfliktusaival, és személyes indíttatású ellenségeivel is. Így Hal nem csak a taglalt fogalmak távoli végpontjai, hanem a világegyetem konfliktusai között is cikázik. Mert ugye van egy parányi ellentmondás abban, hogy a rendet szabad akaratú egyének igazgassák, s ebbe hősünk csakhamar bele is fut, hisz a jó, az igazság vagy az erkölcs fogalma relatív. Valami nincs rendben ezekkel az Univerzum Őrzőivel, akik – csak hogy az extremitások számát gyarapítsuk – épp olyan alacsonyak, mint amilyen hatalmasak..."