A hetvenes évektől kezdve egészen a One More Day végéig mindig is több Pókember-cím ment egymás mellett. Hivatalosan az Amazing volt a központi cím, de ez egyben sokszor azt is jelentette, hogy az volt a „biztonságos†cím, ahol semmi eszement őrültséget nem lehet elkövetni, mint például hogy történjen valami új, ami összezavarhatja az olvasók piciny lelkét. (Az amerikai Pókember-olvasók lelkivilága mellett egy mimóza John Rambónak minősül.)
Erre ott voltak a melléksorozatok.

A kétezres évek közepén három havi sorozat ment: az Amazing, amit Straczynski írt addig, amíg a szerkesztők úgy nem döntöttek, hogy ők írják helyette őt meg biorobotnak használják; a Sensational, aminek a célja olyan nem nagy horderejű sztorik bemutatása volt, amit nem éreztek elég erősnek az ASM-be (ez a sorozat erősen Pókemberre mint szuperhősre tekintett); és a Friendly Neighbourhood, ami egy Peter Parker nevű tanár életét mesélte el televíziós sitcom formájában (meg volt ott valami jelmezes alak is, de ő nem volt fontos). Ez utóbbit Peter David írta és bár hatvan fényévnyire sem volt köze az eseményeinek a másik kettőhöz, de legalább hihető szereplőkkel volt tele.
Aztán ezt az egészet eldózerolták és lett egy darab Amazing, de eleinte havi három, majd kettő, majd négy megjelenéssel, majd az ahogy éppen eszükbe jutott gyakorisággal. A terv az volt, hogy lesz három alkotógárda, akik minden hónapban kiadnak egy saját sztorit, de ez eléggé hamar összedőlt. Ami persze hatalmas meglepetés volt, mert nem pont ugyanez történt akkor, amikor a DC az Action Comicsot megtette heti füzetnek több alkotógárdával. (Ja, de. Akkorát hasalt, hogy majdnem el kellet kaszálni a füzetet.)
Ennek a folyamatnak jár most a Kingpin úgy a négyötödénél. Ez egyben magyarázza is, miért látsz ugrásokat még úgy is, ha beleveszed a különszámokban kiadott Amazing-történeteket. Mert minimum a harmaduk egy rakás fos volt (értsd: BÁRMI, amit Guggenheim írt, és ez nagy átlagban érvényes az egész marveles tényledésére 2000 óta, beleértve legalább négy olyan havi sorozatot, amit maximum egy év alatt kimutathatatlan olvasottságúra küzdött le). Másik harmaduk meg kegyetlen jó (az Új halálnemeket oktatni lehetne képregényes kurzusokon abból a szempontból, hogyan tudja kihasználni egy író a rajzolója erősségeit). A középső harmad meg olyan semmilyen.
Így amikor a szerkesztők kijózanodtak kivételesen és a marketingesek is megunták, hogy havonta kell kitalálniuk valami szlogent, mert a füzet eladási mutatói jobban hullámoztak mint egy mexikói focistadion egy kupameccsen, páros lábbal kirúgtak minden írót, meghagyták azt az egyet, Dan Slottot, aki tudott is írni, és visszatették az Amazinget havi két füzetre. (Vagy egyre…? A lényeg, hogy kiszámítható lett.)
Később aztán bizonyos események hatására az Amazing megszűnt és lett helyette egy Superior Spider-Man, ahol a főszereplő egy pöttyet más volt, mint amire gondolnál. (Tök mindegy,mire gondolsz, utánaolvasás nélkül nem fogod kitalálni.

) Ez alaposan felrázta a címet és még jobb lett. Slott hatalomátvétele után is piszok jó volt, de a Superior még erre is rátett.
Aztán jóóóóóóóval később történt egy még komolyabb változás, aminek hatására Peter Parker manapság egy az egyben egy Tony Stark fénymásolat (milliárdos vállalatvezető, meg ilyenek), de ez megint olyan lökést adott a negyven éve toporgó sorozatnak, amitől
nagyon jó lett. (Slott monopóliuma óta az Amazing a maga jogán is folyamatosan a Marvel egyik vezető címe. Például idén márciusban az volt a legjobban fogyó képregény, olyan füzeteket is leverve, mint Frank Millertől a Dark Knight 3: Master Race, ahol Miller mester éppen serényen kifejti, hogy mennyire jó volna minden muszlimot megölni egy államilag szervezett halálosztaggal… ja, nem, bocs, az az előző képregénye volt. Ez arról szól, hogy a mindenféle jöttment idegen bevándorlók csak le akarják itt mészárolni a békés amerikai állampolgárokat, ezért jó volna milíciákba szerveződni ellenük és visszaölni őket.)