Ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy most ugyanazt a filmet láttuk? Mert nekem meg pont az a bajom, hogy lényegében alig tértek el. Leforgatták a 2002-es film remake-ét.
Hát ez az, hogy alig tértek el (legalábbis az eredetsztori kötötte őket) de külsőségekben mégis nagyon próbálták hangoztatni, hogy
ez nem az a film. Ezért dizájnolták át a pókruhát, ezért hozták be a hálóvetőket, sőt, úgy egyáltalán ezért csinálták kicsit darkosabb hangulatúra a filmet.
Ang Lee Hulkjával amúgy mi a baj?
Az, hogy nem Hulk és Banner belső viaskodásáról szólt a film (ellentétben a képregények 99%-ával), hanem behoztak egy apa-fiú konfliktust, ráadásul a faterjából Szivacsembert csináltak. Plusz, olyan kínosan ügyeltek a korhatár-besorolás betartására, hogy néha már ciki volt. Meg azért Hulk kinézete eléggé ööö... cuki lett.

És persze beszélni sem tudott. (Na jó, egy szót.

)
Egyébként szerintem sem lett annyira rossz a film, az látszott rajta, hogy a rendező egyébként profi, csak a saját elképzelései szerint vitte a vászonra a témát, nem a rajongók szája íze szerint.
Nem szükséges a magam megvetése, hisz nem tartoztam a nyomást gyakorló táborba, köszönömszépen.
Ettől még ők sem megvetendőek szerintem. Joguk van leírni a véleményüket, és ha valami tényleg gáz lett, akkor teljesen helyénvaló, hogy kritizálják. Főleg, hogy azért fizetnek a nézők, hogy jó filmeket lássanak.
Eltúlozva volt az a reakció fontossága, hisz megegyezhetünk, hogy nem univerzálisan volt utálva az elsőből a ruha.
Nem univerzálisan, de biztos, hogy jócskán többségben voltak azok, akiknek nem tetszett, különben nem reagált volna így a stúdió...
Azzal viszont, hogy a stúdió ilyen módon válaszolt rá, teljesen felfújta az egésznek a fontosságát.
Tény, hogy eléggé feltűnő hátraarcot csináltak, ez engem is meglepett amúgy.

De ezzel együtt bölcs döntés volt, mert bár nyíltan elismerték vele a hibájukat, de megmutatták, hogy képesek tanulni belőle és kijavítani, valamint hogy érdekli őket a rajongók véleménye. Sokkal rosszabb lett volna, ha megmakacsolták volna magukat, és csakazértis megtartották volna a ronda ruhát. Meg mint írtam, üzleti és pr-szempontból is ez volt a jó lépés, hogy kijavították a dolgot.
Uwe Bollal meg nem az a baj, hogy nem figyel a rajongókra.
Nem tudom, én nem nagyon láttam a filmjeit, csak kritikákat olvastam róluk, de az is elég volt.

Ez így van, viszont a film egy totál más műfaj és akár azt is megléphetnék,hogy néhány alter ruhából összeraknak egy olyat ami tényleg minden igényt kielégítene.
Annyira nem más műfaj. Mivel népszerű témákat és híres karaktereket vesznek alapanyagul, ezért muszáj megfelelniük a rajongók elvárásainak, és hiába mozgókép, a rajongók azt szeretik, ha minél képregényesebb a film hangulata. Amit írsz, hogy több alter ruhából összerakni egy újat, nagyon nehéz és kényes dolog, ráadásul ha túlságosan eltér a klasszikustól, akkor az lesz vele a gond, amit Kaine is írt: ha Pókember nagyon máshogy néz ki, akkor az már nem
az a Pókember. Ez csak úgy működhet legfeljebb, ha kihangsúlyozzák, hogy maga az univerzum is alternatív, mint pl az Unlimited, vagy a 2099.
Ráadásul a filmekkel tulajdonképpen nehezebb dolguk van a készítőknek, mert egy mozifilmnek rövidtávon kell betermelnie a profitot, és ha nagyon elszúrnak valamit, akkor azonnal megfizetnek érte. Egy évtizedek óta futó, bejáratott képregénysorozatban könnyebb meghúzni váratlan dolgokat, mert ha esik az eladott példányszám akkor gyorsan visszacsinálják és kész. De a filmek jóval kevesebb hibát engednek meg, főleg egy széria nyitódarabjánál, ahol minden azon áll vagy bukik, hogy hogyan fogadják a nézők. Te is láttad, hány modern képregényfilm ment gallyra azért mert nem lett elég sikeres... Macskanő, Daredevil, Elektra, Zöld Lámpás, Superman Returns... Hulk is csak két önálló filmet ért meg, a Ghost rider 2 szintén csúnya bukta lett, a Megtorlónak minden része külön reboot... A Wonder Woman-ből még tévésorozatot sem mertek elindítani.
Egy-egy mozifilmnél óriási pénzekről és nagy kockázatról van szó, úgyhogy még az olyan "apróság" sem mindegy, hogy alter ruci vagy klasszikus legyen.
kaptunk egy középsz@r skizofrén Willem Dafoe utánzatot
Ja, az nagyon gáz volt, hogy a Gyíkból is skizót csináltak, tök fölösleges húzás volt.