Az mondjuk logikus, hogy egy elzárt részben tartják az ilyesmiket
Ezt én is elfogadom.

Miért lenne hülyeség? Ez a filmes Elektro, nem ugyanaz, mint a képregényes. Más univerzum. Akkor az összes Ultimate verzió is hülyeség.
Mondanám, hogy ez már a képregényben is hülyeség...

De ha pusztán a filmet nézzük, és igyekszünk logikát keresni benne, akkor láthatjuk, hogy az eredettörténetét próbálták úgy megoldani, hogy áltudományos, de realisztikus (a film sci-fi vonalába beleillő) legyen. Megharapják a mutáns angolnák, így elvileg egy hibrid lény lesz belőle (ezért változik meg a bőre is), amolyan félig ember, félig elektromos angolna hibrid, fajkeresztezéssel. És ezt viszonylag jól el lehet fogadni képregényes szemmel, hihető, hogy elektromosságot termelnek a sejtjei, illetve magukba is tudják szívni, még azt is el lehet fogadni, hogy tud repülni. De az, hogy az egész testét elektromossággá tudja alakítani, már annyira túlmutat egy ember-állat hibrid lény képességein, illetve annyira természetfeletti, hogy elveszi a karakter minden realisztikusságát. Persze baromi jól néz ki a dolog, csak épp ettől nekem olyan érzésem volt, mintha rajzfilmfigurát látnék. Igazából az volt a másik bajom a karakterrel, hogy annyira a puszta látványra mentek rá a képességeivel, hogy kicsit sem lett félelmetes. Kábé mintha egy videójátékban látnék egy főbosst.
De annyira nem zavart, mert könnyed szórakoztató mozinak vettem a filmet.