Legalábbis a Farkas c. film végén erre lehet következtetni.
Arra ne vegyél mérget, mivel időutazásos téma lesz, így sanszos, hogy inkább egy - a First Class idején játszódó - rebootot csinálnak belőle, gyakorlatilag bármit átírhatnak benne a korábbi filmekhez képest. Tulajdonképpen az új Star Trek filmekben is az időutazással oldották meg a rebootot (egy alternatív idősíkot nyitottak).
Egyébként visszakanyarodva Pókemberhez, úgy általánosságban a rebootot nem mindig ellenzem, van amikor kifejezetten szükséges (és ha nem rontják el, jól is sikerül), van amikor felesleges, illetve csak a pénzszerzés lehetőségét látják benne. Ami pókembert illeti, a rebootot én is feleslegesnek tartottam, de annyiból megértem a stúdiót, hogy így tudták közelebb hozni a karaktert a mai fiatalokhoz, valamint igy lehetett a legtisztábban behozni Gwent. Viszont én is feleslegesnek tartottam, hogy egy órát elpazaroltak az eredettörténetre, főleg hogy semmivel sem lett jobb, mint a Raimi-féle eredettörténet. Bőven elég lett volna pár flashback-kel visszautalni az eredetsztorira, meg esetleg Peter rémálmával bemutatni a hangulat kedvéért, de ennyi. Egyértelmű, hogy a spórolás miatt kellett az eredetsztori a filmbe, de így is elég vérszegény lett az 1 szem Gyíkkal. (Főleg a Pók 3. főgonoszaihoz és látványos végjátékához képest...
) Nem az eredetsztorival kellett volna tökölni, inkább több lóvéval egy látványosabb, több ellenfelet felvonultató mozit kellett volna csinálni, mint ahogy most a 2. résszel teszik. Még ez a második eredetsztori megbocsátható volt, de azért nem szeretnék 3 részenként eredetsztorit nézni reboot formájában. Most addig kell ütni a vasat a jelenlegi gárdával, amíg meleg, és annyi részt csinálni, amíg meg nem unja a jónép, aztán jegelni egy darabig a franchise-t.
Nemteljesen értelek. Mármint mitől lett volna drágább ugyanezzel a garnitúrával nem reboot filmet csinálni, csak mondjuk függetlent (lásd Hulk, Megtorló)?
Kaine nem arra értette, hogy a reboot anyagilag olcsóbb, hanem arra gondolt, hogy több pénzt lehet vele keresni. A Twilight óta tudják, hogy a tiniközönségben mekkora potenciál van, ezért kellett megfiatalítani Pókembert és a sztorit, hogy a mai tini generációhoz is közelebb álljon (lásd mobilozós, deszkás Peter), és így több bevételt termeljen. Először arra gondoltam, hogy az eredetsztori azért kellett, hogy maga a film is olcsóbb legyen, de most megnéztem imdb-n, a becsült büdzsé 230 millió volt...
Bár lehet, hogy ebben benne van a marketing is, de akkor sem kevés lóvé. Tény, hogy a Gyík teljesen CGI volt, az elég sokba kerülhetett.
A mi korosztályunknak jobban tetszett a Raimi-féle Peter, mert közelebb állt hozzánk. Persze az új vagány Peter is jó (illetve Garfield jobb színész, mint Tobey, ezt aláírom), de nekem a régi filmekben az tetszett, hogy tényleg átjött Peter csórósága, illetve hétköznapi gondjai, pont mint a képregényben. Maga a karakter nagyon képregényes lett. Amikor a Pók 2.-ben először mutatják, hogy hazaér a kis bérlakásába, hát egy az egyben mintha a Chelsea Street-i kecóját láttam volna a képregényben.
(Az lett volna a hab a tortán, ha a fürdőszoba-tetőablakon közlekedik
)