A First class a legjobb X film szerintem!
Nem mellesleg a kedvenc filmem. Pörgős, látványos, elgondolkodtató, hatásos. Minden megvan benne, ami egy jó filmhez kell, nagyon jól evez a karakterekkel és a viszonylag nagy történetet is tökéletesen szorítja bele a bő 2 órába. És igen, a zene is nagymértékben hozzátesz.
Aztán Plazma mellvértje és az erejének megváltoztatása abszolút felesleges volt szvsz.
Nem változtattak rajta semmit, a képregényben is arra kellett a mellén a kis kütyü eleinte, hogy tudja mérni és fókuszálni az erejét. Az, hogy most piros színű lett nem nagy ügy, Küklopsz miatt lehetett. (mellesleg az X: Evo-ban is piros színű)
Aztán Magneto erőingadozása szintén fura, mivel az X1-ben akkora ereje volt,hogy simán szétszedhette volna az egész tábort nem csak a kerítést.
Ezt nem teljesen értem. Miféle erőingadozás?
Pont azt mutatták be, ahogyan megtanulja fokozatosan kihasználni az erejét, koncentrálni az irányítására. Az X1-ben már tapasztalt vén róka volt.