Lényegében nekem pont ezért rohadt unszimpatikus a twilláght már az alap felállásban is.
Mi a rákért törekszik egy vámpír a hétköznapi élet illuziójára, amikor sose lehet annak része, és nincs is szüksége rá (és számomra ez a furcsább).
A Twllághtban a látszólagos emberi élet nem csupán álca, amivel leplezik valódi lényüket, hanem ez a fő életük, erre figyelnek leginkább.
Nem csupán átlag emberek akarnak lenni, hanem egyenesen az emberek között is kiválló emberek. Példás családban akarnak élni.
Nem emberként többre vágynak mint a legtöbb ember, miközben a valódi életüket el akarják nyomni. A valódi énje több, jobb gondtalanabb életet élhetne, mint az emberek, de ő szüntelenül le akar süllyedni az ő szintjükre.
És ez nem csak egy kirívó eset, mint az Interjú a vámpírralban, hanem ilyen a legtöbb vámpír, ez teszi abszurddá.
Egyébként a legjobb vámpírálca az Interjú a vámpírralban volt. A vámpírok olyan embereknek adják ki magukat, akik vámpírnak hiszik magukat.
Tőkéletes, ma annyira gyakori az ilyen, hogy erre senki sem gyanakodna, és lényegében csak önmagadat kell adnod.
