Rúdon még nem pörögtem, de hasonló területen dolgoztam már. Ha kikerülsz az iskolából és valami isteni csoda folytán sikerül is elhelyezkedned a tanult szakmáddal, eleinte még mindent megpróbálsz elkövetni, hogy segíthess. Az sem ritka, hogy érzelmi alapon kötődsz majd az emberi tragédiákhoz. Aztán ahogy telik az idő az ügyek amelyekkel foglalkozol elvesztik számodra a jelentségüket, már nem látod mögötte az embert, csak azt, hogy minél hamarabb lezárhasd a problémát. Amikor eljutsz erre a szintre már késő. Hamarosan csak az fog érdekelni, hogy leteljen a hét és legalább a hétvégén ne kelljen a sok hülye idiótával foglalkoznod meg a problémáikkal amikor neked is van bőven elég. Az okos ilyenkor pályát vált a kiégett meg marad és szociális-robotmunkás lesz belőle kellő mennyiségű emberutálattal.
