Kicsit földhözragadt gondolkodás ez szerintem. Az emberi lét csak egy állomás. Mint egy macska vagy egy légy élete. Ez nem lett kitűzve, ez nem lett előre megírva, egyszerűen ilyen alakban vagyunk most itt. A halál nem a teljes megsemmisülés, de nem is kezd senki új életet a mennyben, vagy a pokolban. A tudat megsemmisülése az igaz. A hús és a csontok megsemmisülése, ez is igaz. Ezáltal újulhat, születhet meg valami. De egyszerűen csak annyi, hogy az energia nem vész el csak átalakul.
Az hogy bármi jelentőségteljes feladata van itt bármelyik embernek, az legalább olyan, mintha azt hinné
egy óra, hogy érte van az idő.
Mitől lenne földhözragadt? Nem a halál utáni nagy kérdés volt a téma, hanem az, hogy (leegyszerűsítveű) élni, vagy meghalni érdemesebb-e. A halál utáni léthez el sem jutottunk.
Attól, hogy az emberi lét csak egy állomás, még érdemes nem megélni és úgy tekinteni a halálra, mint valami ultimate felszabadulásra? Azt nem vitatom, hogy az emberi lét egy állomás lehet egy hosszabb folyamatban, de emberként ez a szelet az egész, amit látsz; fogalmad sem lehet, mi van előtte és utána. Lehetőséged sincs bizonyosságot nyerni benne, ezért legfeljebb találgatni tudsz. Az már a te döntésed, hogy találgatsz-e, illetve melyik felvetésben mennyire hiszel. Egy megválaszolhatatlan kérdésre szerintem felesleges energiát áldozni. Abban, hogy nem tudom, van-e valami a halál után, abban van az egyik legfelszabadítóbb gondolat.
Nem kell aggódnod miatta, majd minden alakul valahogy és úgy lesz (jó), ahogy lesz.
Azt sem mondtam, hogy bármi jelentőségteljes feladata lenne itt bárkinek.
Azt mondtam, hogy a saját kezedben van az a döntés, hogy mit kezdesz azzal a ténnyel, hogy létezel és létezni fogsz életed végéig. És azt, hogy ezekre a lehetőségekre legyinteni szerintem a saját életed és a világ csodálatosságának arcon csapása.
De hadd extrapoláljam a logikádat: ha az univerzum olyan hatalmas, hogy mi csak porszemek vagyunk és nem számít az életünk minősége, akkor a halálunk minősége miért számítana? Egyáltalán miért is számítana bármi egy ekkora szerkezetben? Pontosan ez a lényeg. Ha elég nagy időintervallumot nézel, nem számít semmi és nincs semmi, aminek meg kéne felelned. Engem ez a gondolat is, és az univerzum hatalmassága is nem megijeszt, hanem csodálattal tölt el és örülök, hogy a része lehetek ebben a pillanatban és addig, amíg élek. Ha az életem pillanatait ezzel tölthetem meg, rögtön nem érdekel a halál.
A vallásokat jobb nem piszkálni főleg az én jelenlétemben, mert képes vagyok és átmegyek George Carlin-ba
Ha előveszed Carlint, onnantól csak egyetérteni fogok tudni.
ugyanazon atomok, molekulák csapódnak egymáshoz, állnak össze egésszé egy ideig
Nem, hiszen ott a maghasadas.
(Orulok, hogy sikerult megfognom a tema leglenyegesebb aspektusat.)