Valid, az ószövetség, de teljesen más korban és körülmények között íródott. Most gondolkozom, hogy lehetne érthetően úgy leírni, hogy ne gabajodjak bele.
Szóval az újszövetség, nem egy retcon, inkább én az emberiség lelki felnőttkoraként értelmezem. A dogmatikával én nem vagyok 100%-ig tisztában (ezt már Spuri tényleg sokkal jobban tudná).
Míg az ószövetség olyan volt, mint egy mai törvénykönyv, amiben minden le van írva, hogy ezt ne tedd, mert ez lesz a büntetése, de ez alapvetően az adott igen kemény közegben okkal volt így.
A közegre nézve megértem, illetve elfogadom, hogy szükség volt rá és az emberek egy időben úgy gondolkodtak, hogy ilyen formában volt értelme megfogalmazni az üzeneteket. A gyakorlatias oldalát (hogyan érd el, hogy az emberek ne mészárolják le egymást) most pont ezért sem vitatom, hanem bennem az az ellentét merül fel, ami az ószövetségi és az újszövetségi istenkép között van. Az egyik haragvó, hisztis, sértődékeny, mindenért megbüntet (néha úgy viselkedik, mint egy óvodás, amikor csapkodja a játékait), míg a másik szeret téged, felvilágosult és segíteni akar rajtad. A kérdésem az, hogy hogyan lesz egy, a kezdetektől tökéletes és végletesen bölcs lényből ez a két teljesen eltérő "személyiség"? Én csak azt a két lehetőséget látom, hogy 1: Isten fejlődik => ez pedig ellent mond annak, hogy tökéletes; 2: nem ugyanarról az Atyáról van szó. Ez esetben melyik a "valódi", illetve mondható-e bármelyik annak?
Persze, ránézhetek történelmi szemmel és észrevehetem, hogy Isten "jelleme" tükrözi azt, ahogyan bizonyos korokban és fejlettségi szinteken gondolni lehet egy hierarchiában feletted álló lényre, vagy egy apafigurára. Ilyenkor megint az a kérdés jön, hogy, ha a biblia annak a megnyilvánulása, ahogyan a kor embere gondolkodik Istenről, akkor hogyan mondhatom, hogy tényleg tőle származik, nem egyes emberek elmélkedése és agyszüleménye?
(Az egészet nem támadásnak vagy kötekedésnek szánom, csakis teljesen hideg logikai érvelésnek és őszintén kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle.
)
