Alapvetően azért nem mentem bele, hogy válaszoljak ezekre, mivel nyoma sem volt benne az adott helyzet megismerésére tett kísérletnek, az egész csupán feltételezésekre épül. Sőt el is veszi tőlem a valódi válasz lehetőségét, mert minden emlékem csupán a serpenyő egyik fele lehetne, amitől a másik úgyis nehezebb.
Mert a gyerekvállalás nem kötelező, még akkor sem, ha véletlenül becsúszik (létezik abortusz, vagy örökbe lehet adni).
Ők akartak gyereket, csak közben elb*szódott az addig stabilnak mondható életük, és innentől minden harag, frusztráció, bármi ránk zúdult, sőt minket mutathattak bűnbakként bármilyen kudarcukra. Egész életünkben félelemben tartva minket arra neveltek, hogy úgyis csak rá fogunk b*szni, sose próbáljunk kitörni ebből, és senkik vagyunk, mert ők is azok.
Így gyerekkorunkban nem létezett számunkra biztonságos közeg, akár tőlük, akár másoktól minden bántalmazást csak eltűrtünk, segítség kérés, vagy védekezés nélkül, mert ez volt a természetes. Áldozatnak lenni, k*rva könnyű bent ragadni ebben a szerepben, most is úgy tűnhet mintha az lennék (sőt teljesen biztos, hogy részben még abban vagyok, ebből ered a sokszor kissé szélsőséges, kötekedő SJW mentalitásom
), de pont az a lényeg, ebből indult a vita, hogy már nem tartom őket (vagy bárkit, csak magamat) felelősnek az életemben és fordítva sem.
Egyetemista koromban kezdtem el ebből kitörni, amikor először lettek barátaim, majd 23 évesen (igen, elég későn) párkapcsolatom, és ilyenkor kezdtem el megkérdőjelezni az autoritásukat. Ekkor mivel csak mondjuk félidőben voltam otthon, elviselhetőbb lett a helyzet, plusz a fizikai bántalmazást ekkor már évek óta kihúzhatjuk elvégre felnőtt voltam (viszont a lelki bántalmazásból bevallom ekkor már én is erősen kivettem a részem). Amikor négy év múlva a párkapcsolat véget ért (persze ők megmondták előre), ismét megpróbáltam helyrehozni velük a kapcsolatomat, de amikor újabb problémák jöttek, ők teljesen magamra hagytak, ekkor mentem el végleg otthonról. Ők ekkor is azzal búcsúztattak, hogy úgyse fogom kibírni nélkülük, és egy hónap múlva megyek vissza. De azért vigyem el minden cuccomat, mert amit otthon hagyok azt kidobják. Azóta is folyamatosan azt akarják, hogy menjek vissza, az egy szobás kis házba.
Na jó mégiscsak lett ebből egy amolyan rövidített, jéghegy csúcsa verzió.
Nem akarok beleszólni, semmi közöm hozzá. Csak segíteni akartam egy rossz helyzeten.
Az igazán "rossz helyzeten" már túl vagyok, az addig volt, amíg ebben életem. Lényegében pont a rossz helyzetbe akarsz visszaküldeni.