Azzal még sosem játszottam, viszont mostanában én meg az Age of Empires trilógiát tolom.
Heh, poén.
Nekem meg pont a trilógia maradt ki.
Mondjuk az amúgy sem érdekelt nagyon, a Mythology viszont pont azért vonzott, mert vannak benne istenek és mindenféle mitológiai szörnyek, szóval több, mint egy sima történelmi stratégia.
Bár a játék alapjai nyilván ugyanazok, mint az AoE részeké, úgyhogy azok is biztos jók.
Tom, ha eddig lassúnak tűnt, akkor az északiakat vagy imádni fogod, vagy nagyon gyűlölni, mert náluk az egyetlen épkézláb taktika a folyamatos előrenyomulás: nincs semmi statikus védelmi rendszerük, és utánpótlási vonalat se lehet igazán kialakítani velük.
Akkor lehet, hogy nem fogom őket annyira szeretni, mert nem szeretek nagyon kapkodósan játszani, sőt, igazából azt élvezem a játékban, hogy el lehet pepecselni a részletekkel, olyan, mint egy kis terepasztal.
Általában szeretem besáncolni magam, kiépíteni a gazdaságot, felfejleszteni az egységeket/épületeket, felállítani egy nagy armadát, és ha meguntam az építgetést (vagy elértem a korlátokat) akkor egy nagy rohammal lesöpörni az ellenfelet.
Persze, ez az adott küldetéstípustól is függ, hogy van-e idő ilyesmire, de ha van, akkor órákig el lehet szórakozni egyetlen térképpel is.
Az első könnyű pályákat is azért tartott sokáig megcsinálni, mert mindenfélét építgettem meg fejlesztgettem, hogy kitapasztaljam, mi mire jó.
Amúgy az is nagyon tetszik a játékban, hogy a védműveknek tényleg van értelmük és hasznuk. Általában, ha megtehetem, akkor 1-2 parasztot oda is állítok a fontosabb falakhoz, hogy egy-egy ostrom után helyrepofozzák azokat.
Csak az a kár, hogy az összlétszám limitálva van a játékban (ami amúgy logikus, mert különben 6 milliós várost építenék
), illetve, hogy a küldetés teljesítése után vége szakad az adott pályának, tovább léptet a kövi küldetésre, és nem lehet tét nélkül csak úgy tovább építgetni a birodalmat.
Az Assassin's Creed témához sajna még nem sokat tudok hozzászólni, de ha egyszer lesz egy jó gépem, akkor végig fogom tolni mindegyik részt.
Mivel ti már tapasztaltak vagytok a játékban, egy kérdésem lenne: PC-n vagy PS3-on jobb a játék? (Mindkettőn tudnék kontrollerrel is játszani, szóval az irányítást leszámítva kérdezem, hogy melyik verzió a jobb.)
Egyébként a 2. résszel játszottam már egy rövid ideig PC-n, úgyhogy maga a játék tetszik és mindenképpen érdekel.