Igazából kiszivárgott, hogy jövőre mutatják be a következő Xboxot, és a Sonyról is susogják, hogy az E3-on lesz a PS4 előzetese. A Nintendo meg ugye már kijött egy újjal.
Ez annyira nem lep meg, sőt időszerű volt (főleg a nintendonak, mivel ő idáig egy előző generációs vassal virított). Akkor is igen büszkék lehetnek magukra, és ismerve a tendenciát, még úgy 2 évig lesznek kihozva rá játékok.
Remélem is, hogy pár évig még divatban maradnak, mert még kicsit soká lesz, mire PS3-at tudok venni. De legalább már elég sok PS3 cím van, és addigra még olcsóbbak lesznek.
Viszont az nagyon bosszant, hogy a pletykák szerint a PS4 nem lesz kompatibilis a PS3-as játékokkal...
Igaz, így legalább a PS4-ből is kijön majd az ultra slim verzió, mire rákerül a sor, hogy azt is megvegyem.
Mondjuk most már PC-n is tudok a mai játékokkal játszani, úgyhogy nem sürgős a PS3 sem, csak az exkluzív címek miatt érdekelnek a konzolok.
Virtuális valóság szemcsi meg már a gyerekkoromban volt játéktermekben
Na jó, de az milyen gagyi grafikával működött már... Én tökélyre fejlesztett virtuáls szemüvegre gondoltam, ami majdnem olyan élethű képet ad, mint a Mátrixban.
De igazából már egy pár éves játék grafikai színvonalát nyújtó virtuális valóság szemüveggel is simán kiegyeznék.
Egyébként a projetoros cuccal szemben hoztam fel példának a VV szemüveget, mert míg a projektoros kivetítés esetében a bútorok kissé rombolják az illúziót (illetve a projektor képe miatt a környezetedben levő embereket is zavarhatja), addig egy jó VV szemüvegg igazán privát szférává változtatná a videójátékozást. Pl. nem kell elvonulnod a szobádba a játék miatt ha valakit zavarnál vele, a szemüveggel látod a képet, így a tv-t használhatja a többi családtag, stb. Sok előnye lenne szerintem.
Bár nem vagyok egy csúcsminőség játék fan, de szerintem tök felesleges egy újabb konzol kihozása. A PS2-nél még magyarázták a DVD meghajtóval, a PS3-nál a BR-jel. Most mit fog tudni a PS4? Orsós tekercsfilmeket is lejátszik, bónuszként? Nem emlékszem, a PS2 mennyi ideig volt a csúcson, de szerintem a 3-ból nem jelent meg annyi játék, mint a 2-ből anno. Még bőven lennének kiaknázatlan dolgok benne. Legalábbis szerintem elég dühítő, hogy találtam mondjuk 6-8 jó játékot PS3-ra, majd utána ennyi a gép, vehetek megint másikat a következő 5 játékomnak is.
Igen, ezzel teljesen egyetértek én is. Csak nemrég óta tudok játszani az aktuális mai játékokkal, de már ezeken is csak pislogok néha, hogy (még alacsony beállításokkal is) milyen döbbentes grafikát tudnak. De annó a PS2-re is tudtak olyan játékokat írni, amik nagyon szépek voltak a lehetőségekhez képest. Azzal egyetértek, hogy a ps2 elavult (több, mint 10 éves konzol, szóval ott tényleg szükséges volt a váltás), és még így is nagy szó, hogy bár már nincs a csúcson, de még mindig lehet ps2-es játékokat is kapni a boltokban. Szóval a ps3 zseniális húzás volt a maga idejében. Én is úgy vagyok vele, hogy a ps3 is simán megfelelő lenne még pár évig, szóval nem kéne erőltetni máris egy újabb generációváltást. Csak persze a cégek versenyeznek, hogy minél jobb, minél szebb, meg élethűbb grafikát hozzanak létre, amihez újabb és újabb gépek kellenek... Szerintem sem kéne siettetni a dolgokat, de valahol megértem azt is, hogy a piaci verseny diktálja az iramot.
Egyébként a grafika fontos, de nem minden... Hiába csúcs a grafika, ha a játék többi része el van cseszve.