Na, ugye, nekik sincs meg az összes.

De hogy legyen mit felhozzak mentségemre, az elsőn (2006 tavasz) nem voltam ott, egy barátomat küldtem. A többi meg (2006 ősz, 2007ősz) összegyűrődött, mert a zsebemben tároltam őket. Megvannak, csak szörnyű állapotban.

A 2007 tavaszi nem tudom, hogy útközben veszett el, vagy itthon kajlódott-e el, mert nem figyeltem ezekre, egy mappában tároltam őket, mindenféle kacat mellett, hátha még jók lesznek valamire. Szóval igazából csak 2 hiányzik, és 2 van rosz állapotban, 2 meg tökéletesen jól van.
Viszont ebben az évben új hóbortnak hódolva nem dobom el a kiállításos/koncertes/mozis jegyeket. Megvan mindegyik ebből az évből (kb. 21 mozi, 24 kiállítás, 7 koncert, 3 színház, meg még néhány egyéb, nem igazán besorolható, ilyen a börze is). Azért csak ebből ez évből, mert hát hogyan szereznék be 10 évvel ezelőtti mozijegyeket, ráadásul összeszámoltam, és 1995-2005. valami 100 filmet láttam, és ez csak az,a mire emlékszem is (szerencsére jó a hosszútávú memóriám, a rövid viszont pocsék), és akkor a mindenféle rendezvényről ne is beszéljünk, ki emlékszik már arra? Szóval csak a 2008-as évetől kezdve vannak meg jegyek. Viszont a börzék kivételek lennének, mivel ha ez nem is kiállítás, azért számomra mégis csak érték. És mivel emlékszem, min voltam eddig, egy egész oldalt is elfoglalnának. Mert a 2008-as 2 db jegy elég szegényesen mutat egymás mellett. Szóval ezért van rá szükségem.
Közben meg hogy azért ne nézzetek hülyének, arra is gondoltam, hogy ezt a füzetet felhasználom a portfóliómban. Sok képzőművész vezet ilyesmit, amibe firkál mindenfélét, éppen ami eszébe jut. Természetesen az enyém se csak jegyekből áll, vannak mindenféle hülye megjegyzések, dekorációk, montázsok, stb, amik azért valamilyen színten igenis kifejezőek.
Na szóval akkor abból a kettőből sem kaphatok?

(11. és 13. börze)