MOST értem haza.

Baromi sűrű nap volt nekem. Az asztalokat már tegnap este kocsira pakoltuk, ma reggel indultunk ki vele. Már fél 8-ra ott voltunk, amikor kiderült, hogy a lift mindenhol megáll, csak éppen a kellő szinten nem, így minden darab asztalt és széket a hosszú lépcsőn kézben kellett levinni. Ez nagyjából meg is határozta, hogy 9 helyett jó fél 10-re kerültek ki az asztalok a helyükre. Közben én fordultam még egyet a székekért, így olyan 10 körül értem el a saját asztalomhoz.
A feszt jó volt, rengetegen jöttek beváltani Y-os ígéretüket, és ahhoz képest, hogy újdonságom nem volt, egészen sok könyvet el is adtam.
Venni alig tudtam valamit, mert kevés olyan újdonság volt, ami érdekelt is volna, de egy Bóni és Tim újat azért vettem.
Aztán 6-kor pakolás, majd lépcsőn fel vagy 60 fordulóval, két kocsis forduló székekkel, majd asztalokkal, végül haza felhozni a megmaradt cuccokat
De már lezuhanyoztam, jobban érzem magam.

Szerencsére a két segítőn kívül még ketten segítettek, de így is ennyi ideig tartott.
Szerintem nem voltak kevesen, csak tömeg sem volt. Azért sem, mert egész jól eloszlott a tömeg, meg azért sem, mert kevesebb kiadó jött el, szellősebb volt a hely bőven. De nálunk még 5-kor is folyamatosan voltak vevők, érdeklődők. A webshop címét is sokan kérdezték, mintha (most nagyon jól volt reklámozva a fesztivál, alighanem nagyon sok olyan volt ott, aki még sosem látta ezeket a könyveket, nem is tudott róluk) egy csomót akarnának venni, csak nem számítottak rá, és nem volt náluk annyi zsé.
