Tényleg jó kis börze volt, rohadt sokan voltak. Mi is csak ámuldoztunk, hogy mennyi ember hömpölyög a folyosókon. Most először mentem ki úgy, hogy árultam, és végül azért egész jól zárult a nap, habár azért úgy reméltem, hogy jobban fog fogyni a portékám, de végül csak 28%-át adtam el. Ami azért volt csalódás, mert nagyon jó áron adtam a képregényeimet. Viszont ami feltünt nekünk, hogy Thor után elég nagy volt a kereslet, és főleg a lányok keresték. Én az összes Thor képregényem eladtam és mindet lányok vették meg. Fareknek már nem volt ilyen szerencséje a Thor képregények eladásával, viszont tőle az Ultimate címeket vitték úgy, mint a cukrot.
Sajnos beszélgetni nem volt időm, csak azokkal akik odajöttek az asztalunkhoz. Képregényt is úgy vásároltam, hogy Tomot küldtem felderítőútra (ha már potyázott az asztalon

), akinek sikerült is nekem felhajtania a régi X-Men 15-ös számát.

Én is szerettem volna Kaine-el is beszélgetni, de nem jutottam el odáig, és ahogy hallottam, nála is állt a tömeg egész nap, mikor fél háromkor odamentem, már az asztala is szinte üres volt. Jól érzékelteti a mostani börze magas látogatottságát, hogy még csoportképre sem volt időnk, és ilyen már jó régóta nem fordult elő. Az utóbbi időben ez már hagyomány volt.
Fél háromkor indultunk haza, vagy legalábbis első körben mentünk kajálni a Burzsujba, utána meg egy sörre a kocsmába. És egy újabb megdöbbentő újdonság volt, hogy a kocsma, ahová régen rengeteget jártunk HZs-sok, és még az egyik Marvel klub alkalmával is csocsóztunk, megszünt.

Helyette egy kis késdobálóba tértünk be, de annak már nem volt olyan feelingje, mint a régi helynek.