Az Arcana Studios 5 filmet tervez készíteni a saját képregényi alapján. Az első a Paradox lesz, amely egy sci-fi thriller lesz, főszerepben Kevin Sorbot láthatjuk, a rendezői székbe pedig Brenton Spencer (Stargate: Atlantis) ülhet. Sorbo egy gyilkossági nyomozót alakít egy párhuzamos világban, ahol a Földön elterjedt a mágia használata. A nyomozó éppen egy sorozatgyilkossági ügyön dolgozik, az áldozatok elhalálozásánál mágiát használtak. Christos Gage és Ruth Fletcher Gage írták a forgatókönyvet Christos Cage képregénye alapján.
Érkezik a Chopper is, amely egy thriller lesz Martin Shapiro képregénye alapján, ennek forgatása a következő hónapban kezdődik el. Áprilisban vagy májusban látnak hozzá a Sundown western vámpír thrillerhez. A Gearheadre korábban Gale Anne Hurd vetette rá szemeit, ez is el fog készülni valamikor. Még nem tudni hova szánják ezeket a műveket, lehetséges, hogy a tévében kerülnek bemutatásra. Az ötödik film a Grunts lenne, de erre még egyetlen stúdió sem tette rá a kezét.
Minisorozat a XIII-ból.
A sztori szerint az elnöknőt lelövi egy mesterlövész a Függetlenség napján. A gyilkos megmenekül, hiába lohol utána a fél ország. Három hónappal később egy idős pár sebesült ejtőernyős férfit talál egy fán, aki nem emlékszik rá, hogy kicsoda, csak egy tetoválás van a nyakán: XIII.
