Vadócnak még a nagy kilencvenes évek-beli felfújások után is teljesen emberi méretű mellei lettek, előtte meg kifejezetten átlagos vagy az alatti volt. Bár mostanában megint elkezdték felfújni, aminek marhára nem örülök, pont ez volt többek között nagyon jó a karakterben, hogy nem szupermodell-alkattal próbálták meg eladni, hanem valami természetes szépségfélével (persze mára ebből nem sok maradt). Sue Stormot se szokták kifejezetten bögyösnek ábrázolni, Elektrát is csak legfeljebb borítókon, mert valahol a rajzolók is sejtik, hogy máskülönben már rég bottal járna, úgy fájna a háta a sok hátraszaltótól. Pszichét meg igazából sose értettem, ázsiai nőnek plasztikázás nélkül nem lehetnek ilyen méretei.