No és akkor egy kicsivel bővebb infó az új Hollóról: Stephen Norrington írja és rendezi A Hollót, amivel újraindítanák a bosszúálló történetét. 1994-ben mutatták be Alex Proyas rendezésében az eredeti verziót (Amerikában 50 milliót hozott), amelynek forgatása alatt vaktöltény helyett éles lőszer került a fegyverbe, ami a főszereplő Brandon Lee halálát okozta. A történet szerint az Ördög Éjszakáján egy rockzenészt, Eric Dravent és barátnőjét meggyilkolnak. Egy év múlva Draven visszatér, ugyanis néhányan azok közül, akik értelmetlen halált haltak, lehetőséget kapnak arra, hogy bosszút álljanak, és lelkük végre nyugalomra leljen.
Norrington máshogy képzeli el a filmet, mint ahogy azt korábban láthattuk. Proyas kultfilmje gótikus és stilizált volt, az új Holló pedig realisztikus és misztikus lesz egyben, majdnem dokumentarista stílusban képzeli el a direktor.

A 94-es Hollót még egy mozifilm követte, amely már meg se közelítette az első rész színvonalát, majd jött még két videóra forgatott folytatás. Hogy ki lesz az új film főszereplője? Még nem tudni, de Jason Statham korábban jelezte érdekelné a dolog.

Norrington sminkes és látványtervező volt a filmszakmában, aztán a Penge képregényfilmmel tette le a névjegyét a rendezők soraiban (előtte is forgatott már két felejthető alkotást). Később ő készíthette el A szövetséget, ami szintén képregényen alapult és sikerült is összevesznie Sean Connery-vel. Legutóbb esélyes volt arra, hogy a Titánok harca remake-jét leforgassa, a rendezői széket Louis Leterrier happolta el előle.
