A függetlenek között biztosan nem (gondolom ez wikis infó), még a kilencvenes években sem, mert már találkoztam vhol egy függetlennel, amit több mint hárommillió példányban nyomtak csak első körben, és mind elment a kilencvenes évek elejefelé, de ha agyonüttök, se tudnám most megmondani, melyik volt az. A Youngblood talán az Image-en belül, de a Spawn mellett ebben se vagyok totál biztos. Annyi biztos, hogy ez volt a legelső Image által kiadott sorozat, és ezt szánták a legnagyobb címüknek.
A Youngblood egyébként Rob Liefeld első teljesen önálló munkája, és olyan is. Az első rész értelmetlen, íróként totál alkalmatlan (ennek ellenére vmi tizenakárhány sorozatban vett részt aktívan ilyen minőségben az Image indulásakor), a rajzok meg Liefeld karrierjének mélypontjai egyébként (senkinek sincsenek szemei, se lába). Ha jól emlékszem, a "nagy" korai Image-címek közül ez volt az, ami a leggyorsabban és a legzajosabban tűnt el a süllyesztőben, és bár megpróbálták azóta rengetegszer feléleszteni, mindegyik próbálkozás csófosan elbukott.
De ha nagyon röviden össze akarnám foglalni, akkor általában a Youngblood az (főleg az első része), amivel általában példálózni szokás, ha szemléltetni akarjuk, mi volt az, ami rémesen szörnyű volt a kilencvenes évek szuperhős-képregényeiben.
Ami azért vicces, mert az első sorozat iszonyatos bukása után Liefeld olyanokat kért fel írónak a címre, mint Alan Moora, Kurt Busiek, de még Mark Millar is megfordult ott. Érdekes módon egyik se bírta túl sokáig, ha jól emlékszem, nincs olyan Youngblood-sorozat (pedig összesen van vagy tíz), ami megért volna 24 számot, de javarészük még 12-t sem.
Ezek után hadd ne mondjam, mi a véleményem arról is, aki kitalálta, hogy ebből film kellene... pláne majdnem nyolc évvel a Youngblood alapjait adó képregényes eszközök teljes kihalása és elavulttá válása után.