Bár még nem értem utol az amcsi kiadást teljesen, de az elmúlt három hétvégén lenyomtam a Fables 70 és a Jack of Fables 20 számát.
Emberek, ez a sorozat valami kegyetlen jó! Nem csodálom, hogy rogyásig kapja az Eisnereket, mert ilyet tényleg ritkán látni, hogy vmi ennyi számon át folyamatosan izgalmas, cselekményes és újszerű maradjon. A fősorozatnál roppant érdekes, hogy az elején nagyon sűrűn vannak a pazar sztorik (bár a legelső történetet nagyon sokáig nem übereli semmi, talán a Good Prince, a hatvanas számokon végighúzódó eposz az első, ami nagyon), de még egy kicsit látszik, hogy az író is szokja a karaktereit, de a nagy szereplőgárda-átmozgatás (választások) után olyan stabilan remek, hogy tényleg nem lehet szinte abbahagyni. És Willingham nagyon összefogja az egészet, ötven szám után is találni benne apró utalásokat visszafelé, de mégse úgy építi fel, hogy minden kelljen mindenhez, mégis, egy élő, egységes, megfontolt, remekül karban tartott világot kreált, ahol tényleg mindenki megkaphatja a maga rivaldafényét, még az olyan karakterek is, akikről az ember azt hinné, csak érdekes háttérszereplők. Ezek után egyre jobban sajnálom, hogy a magyar verzió nem lett sikeres, mert ezt tényleg terjeszteni kell.
A Jack of Fablesről viszont már nem tudok ennyi jót mondani. Az alapsorozat egyik nagy előnye, hogy olyan sok figura mozog, hogy Willingham mindig tud egy kis újat hozni a sorozatba azzal, hogy valaki teljesen mást rak a központba - hiába marad Hófehérke és az Ordas Farkas a két legfőbb főszereplő. De a társsorozatnál nagyon megárt, hogy csakis Jankóról, meg egy-két, időről időre cserélődő főszereplőről szól csak az egész. Egyrészt szerintem eleve ez a karakter a legirritálóbb az egész bagázsban, és én csak örültem, amikor végre sikerült megszabadulni tőle (Rózsapirosnál viszont épp ellenkezőleg, örültem, amikor a Farm állandóvá tételének hála stabil visszatérő szereplő lett, a kedvenc karakteremmé nőtte ki magát, pláne, amikor a kölykökre felügyelt, hát ott hatalmas dumákat nyomott le
), és a saját sorozatában még idegesítőbb, mint előtte, de Willingham is mintha kifogyott volna az ötletekből, mert egyrészt negyed olyan lassan se halad, mint a főág, másrészt itt egy kicsit már túlságosan is elszállt ezzel a "mesehősök beépültek a való világba" alaphelyzettel. Tudom, hogy népszerű karakter, de nekem egyedül a mellékszereplők teszik elviselhetővé a sorozatot... és még így is, ha nem lenne a kék tehén, aki minden idők egyik legfrenetikusabb mellékszereplője, valószínűleg lemondtam volna Jankó kalandjairól. Majd meglátom, mi sül ki belőle, de egyelőre szvsz kategóriákkal elmarad a szülősorozat mögött, ahol meg nem győzök ámulni, hogy még mindig mennyi ötlet jön benne számról számra. Az egyetlen komoly dramaturgiai iba ebben eleddig összesen csak az volt, hogy az ellenség leleplezése közel sem volt olyan meglepő, mert vagy tíz számmal előtte egy megjegyzés szinte az ember arcába tolta, hogy ki állt amesebirodalmak leigázása mögött, ami kicsit azért tönkretette a nagy feszültséget. Bár az utána jövő nagy oda-vissza tervezgetés így is egy remek elemet hozott bele.
