Ott még annyira nem jött elő nála. Elektránál sem. vagy Martha Washingtonnál, ami talán a legjobb kivétel nála erre. Kb. a DK2 írásakor borult el végleg az agya, a Goddamn Batmanben meg a Kanári monológjai, te jó ég…!
A Dark Knight Returns még az az időszaka, amikor éppen csak kezdett érződni rajta az autokratizmus feltétlen imádata, az eszményi Állam képe, ahol mindent az Állam irányít, mert az Állam tévedhetetlen és igaz, míg a szabadon burjánzó társadalom csak maga a métely és az erkölcsi fertő, amit az Államnak kell kordában tartania. Batman nála amúgy megszemélyesíti majd az Államot (szó szerint, Batman a DK2-ben egymaga egy államnak minősülő fogalommá válik), ami szembeszáll az elmaradott (Superman régimódi értékei, Miller sose állhatta azt, amit Superman a nagy többség hite szerint képviselni hivatott) és erkölcsileg elkorcsosult (Wonder Woman a DK2-ben gyakorlatilag nem más, mint Superman prostija) társadalommal, és ebben a hű, feláldozható katonák (Robin, aki akkorra félig a prosti kategóriába sorol és testhez álló, kihívó ruhában Cicalánynak nevezi magát) segítik. A női szerepeknél amúgy felbukkan ott egy harmadik is, a tiszta, érintetlen Szűz (Supergirl), aki a reményt képviseli.
Ami felettébb szépen hangzik papíron, de attól még az egész egy irtózatosan értelmezhetetlen valami, Batman meg már ott egy értelmezhetetlenül hablatyoló, erőszakos vadbarom, és az az alak elvileg pontosan ugyanaz, mint a TDKR-ben.
Ha meg csak a lentebbi (vagy fentebbi, kinek mi van beállítva), nőkkel kapcsolatos állításomra akarsz egy gyönyörű igazolást, próbáld végignézni Miller mester életének egyik főművét, a látomásának teljes kiteljesedését, a Spiritet. Aminek az eredetije amúgy egy szarkasztikus kaland-krimi paródia. Nem egy társadalmi romlásról monologizáló noir.
