Édes Mózes...
Filmdroid:
A Warnernek záros határidőn belül össze kell hoznia a következő Superman filmet, ugyanis ha 2012-ben nem kerülne a mozikba az alkotás, akkor a stúdió elesne a jogoktól. A rendezői teendőket Zack Snyderre bízták, aki állítólag olyan forgatókönyv mellett vállalta el a rendezést, ami közel sem nevezhető jónak. A stúdiónak azonban olyan emberre volt szüksége, aki nem bíbelődik hónapokat a szkript átírásával és Snyderre esett a választásuk. Eddig nem lehetett túl sokat tudni az új részről, azt már leszögezték, hogy Zod tábornok nem szerepel a szereplők között, Snyder a Filmsactunak mondott még néhány részletet a projekttel kapcsolatban.
"A film Superman fiatalkoráról fog szólni, nem fog kapcsolódni az eddigi részekhez és nem is remake lesz. Nem mondhatok semmit arról, hogy mit tartalmaz a forgatókönyv, de annyit elárulhatok, hogy ez az új Superman egyik képregényen sem fog alapulni. "
Tehát ahogy Singer említette se a Richard Donner, se a Bryan Singer alkotásokhoz sem fog kötődni a film. A főszerepre még nem szerződtettek senkit, annyi bizonyos, hogy Brandon Routh nem fogja újra magára ölteni Superman kosztümét, hiába is szeretné újra eljátszani az Acélembert. A Smallville sorozat rajongói nagyon szeretnék, ha Tom Welling és Erica Durance játszhatnák a főbb szerepeket.
Nem fog kapcsolódni az eddigi részekhez, és nem is remake, fiatalkoráról szól, de egyik képregény eredeten se fog alapulni (hány volt? Tgaby, volt már vagy 5, nem?), akkor mi a hétszengségről fog ez szólni???
Még a végén lehet tényleg a Smallvillelt folytatják a nagyvásznon, mondjuk nem bánnám legalább meglenne a háttérsztori, plusz egy csomó fant is kapnának nézőnek, ezt szemmel tarthatná a stúdió...