Egy tagadhatatlan és minden mással szembeni előnye, értéke van a Lee-Romita időszaknak (bármennyire is paradoxnak tűnik): friss. Bármelyik időszakot olvasod is, Pókember már beletanult a dolgába, rutinja van, mindent tud (bármennyire is vannak kétségei), és azt is tudjuk, hogy 2000 számmal a háta mögött már nem fog meghalni se. Ha fegyvert fognak rá, nem izgulunk, mert tudjuk, hogy elugrik, ha meghal, megvonjuk a vállunkat, mert tudjuk, hogy pár szám, és visszatér. Ha rázuhan egy teljes gőzmozdony, tudjuk, hogy felemeli, és kimászik alóla. Ez viszont abban az időben még nem így volt. Többé-kevésbé tartották magukat ahhoz, hogy Pókember "tíz ember erejével bír", és bár egy lövés elől el tudott ugrani, sorozatok elől már semmi esélye se lett volna. A mai írók lustán bánnak ezzel, fantáziátlanul, mert elugrik és kész. Stannek még ki kellett találnia mindenfélét, hogy Pókember hogyan élje túl a találkozást 1-1 ellenségével, és bizony az eszével csinálta.
Pókember minden egyes ellenfelével szemben bizonytalan volt, nem tudhatta, hogy le tudja-e győzni, hisz fogalma sem volt róla, mennyit tud, mire képes pontosan. Feszegette a határait, kipróbált sokféle dolgot, amitől nagyon is élőnek tűnnek a mai napig azok a sztorik (ugyanez volt a lényege az Ultimate Spider-Man sorozatnak is, hogy friss legyen, hogy Pókember újra felfedezze saját magát, és a képességeit - vagy ugyanezért volt érdekesebb az első Pókember film első 1 órája).
Mindezeken túl nem volt barátnője, és Stan mindenki másnál jobban írta ezeket a magánéleti dolgokat Peternek, hogy éppen kivel tudna, vagy szeretne összejönni, kivel miért nem sikerül, illetve még egy: konkrétan milyen befolyással van a (magán)életére az, hogy szuperhős lett. Ez utóbbi tökre hiányzik Lee után minden sztoriból, pedig eredetileg épp az volt a nagy szám benne, hogy megmutatják, hogy nem is annyira fenékig tejfel egy szuperhős élete, mint ahogy azt eddig hittük. Persze ma is látjuk ezt, de csak abban, hogy jól megverik, vagy elrabolják valakijét. De akkor még konkrétan abba nyerhettünk bepillantást, hogy a pókemberkedés mellett hogy van ideje tanulni, suliba járni, dolgozni, csajozni, és mindezeket mennyire borítja fel az, hogy a hobbijának él.
Na ezért van, hogy páratlanul jók a Lee-Romita történetek a mai napig is.