PPP 11 elolvasva. Igazat megvallva sokszor még a mai napig is olyan érzésem van, hogy álmodom, mikor ezeket a fantasztikus minőségű és tartalmú klasszikus kiadványokat kézbe veszem.

Leírhatatlanul nagy öröm viszontlátni ilyen zseniális írók és rajzolók munkáit.
Nem hiába...van valami megfoghatatlan bája ezeknek a nyolcvanas években készült történeteknek, bár ez nyilván más időszakokról is elmondható, hozzám mégis talán ezek állnak a legközelebb.
A sztorik állati jók voltak!
Szegény kiscsávót (Alex) sajnáltam, nem hittem volna, hogy "budda -budda-budda" lesz a vége. Kinyírták Alexet...szemetek.
A második is ütős volt - szó szerint
- bár kissé fura, hogy Kardfogút egymás után zúzzák le, először Póki, most meg a Macsek. Olyan érzésem van e csatajelenetek láttán, mintha Kardfogúból erre az időre valami amatőr pancsert csináltak volna. Felicia régi szerkóját hiányoltam, sokkal dögösebb volt szerintem, mint ez a "mostani".
Vészmancinak is nagyon megörültem - még ha nem is az eredeti - már nagyon hiányoltam a sok tökbombát és robbantást...
A buli Peteréknél hatalmas volt, a hangulat annyira átjött, hogy gyakran úgy éreztem, én is ott vagyok a partyn, és menekülök Mrs. Muggins elől. Na de ami a legnagyobb csúcs volt.....a piás Pókember....
..... mekkora ötlet volt ez az író részéről! A csata közben is azok a beszólások.... "kedves Pókemberem....csak nem vagy részeg?"..... "Mamiii.....a Pókember böfögött?"...
Na azt hiszem, hogy én ma még egyszer elolvasom az egészet....

Hálós köszönetem!
